Mária
-6 °C
-2 °C

MDF-es együttműködési készség, a lemoshatatlan bélyeg

2003.02.13. 14:34
Nem értékelte ki a szocialista dicséret hatását az MDF parlamenti frakciója. Bár a sajtó kérdéseire a fórumos képviselők a belső megosztottságtól függetlenül cáfolják az MSZP-vel való együttműködés leghalványabb lehetőségét is, az egyre többször elhangozó feltételezés a jobboldalon is gyökeret vert. Januárban éppen a Medgyessy Péter országértékelő beszédében is pozitívan kiemelt Boross Péter hadakozott a Magyar Nemzettel az MDF ilyen típusú blamálása ellen, de az exminiszterelnök fellépése sem érte el a kívánt hatást. Font Sándor szerint az MSZP a Fidesz és a Fórum kapcsolatának kiélezésére játszik.
Az MDF politikusai szigorúan szakmai kérdéseknek minősítik azokat az ügyeket, amelyekben hasonló álláspontot képviseltek, mint a kormányoldal.

Magyarázkodva

Az ellenzéki soraiból kapott parlamenti támogatás akkor vált politikai kérdéssé, amikor tavaly novemberben az MDF-es szavazatok többször megmentették a kormány törvényjavaslatát. A szemétgazdálkodás kérdésében mutatott magatartás miatt aztán a párt új frakcióvezetője, Herényi Károly is magyarázkodni kényszerült. A Magyar Nemzet éles hangú publicisztikájában már egy lehetséges nagykoalíció veszélyéről is beszélt. A jobboldali sajtó ezt követően kiemelten foglalkozott a Dávid Ibolya vezette párttal, amely az elterjedt vélekedés szerint egyenlő távolságot igyekszik tartani a szocialisták és a Fidesz között.

Jobboldali blama

A Magyar Nemzetben megfogalmazott állítások miatt az év elején Dávid Ibolya inspirációjára Boross Péter nyílt levélben szólította fel a lap főszerkesztőjét, hogy ha nem kívánja a későbbi választások esélyeit eleve aláásni, akkor ne támadja tovább a Fórumot. A Magyar Nemzet-MDF párviadal következő fejezetét az jelentette, hogy Herényi Károly frakcióvezető Borosshoz hasonlóan a párt honlapján tett közzé egy helyreigazítási kérelmet, amelyben a párt MTV-kuratórium ügyében megkötött háttéralkujáról írott cikk helyesbítését kérte.

Baloldali blama

Az utóbbi hetekben a parlament ellenzéki oldalán, magában az MDF-frakcióban is beszéltek arról, hogy Dávid Ibolya pártelnök négyszemközti megbeszéléseket folytat Medgyessy Péterrel. Szembetűnő gesztus volt viszont, hogy a miniszterelnök név szerint egyedül Boross Pétert említette meg az országgyűlésben elmondott beszédében, majd Kovács László ráerősítve az együttműködésre vonatkozó felvetésekre, azt mondta: a kormányfő a kisebbik ellenzéki pártban lát partnert a nyugalmat, megbékélést kereső politikához. Az együttműködést azonban mind Herényi, mind Boross a szocialista nyilatkozatokra reagálva kizártnak nevezte.

Sanda szándékok

Az Indexnek nyilatkozó Font Sándor frakcióvezető-helyettes elmondta, hogy a képviselő csoport nem tárgyalta az ügyet. A politikus véleménye szerint az MSZP-s megnyilvánulások a szakmai kérdésekben történt együttszavazásokra vonatkozóan valóban helytállóak, ám van bennük egy taktikai elem is, amely a Fidesz és az MSZP viszonyának kiélezését szolgálja. Font szerint ez a "sanda politikai szándék" elbizonytalaníthatja az MDF szavazótáborát, és ez nem kedvez a jobboldal egészének sem.