Vilma
-8 °C
3 °C

Az MSZP belemenne két minisztérium megszüntetésébe

2004.08.10. 10:10
Medgyessy Péter miniszterelnök kedd reggel dolgozószobájában fogadta Kovács László szocialista és Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnököket. A téma a kormányátalakítás volt. Az MSZP megszűntetne két tárcát, az SZDSZ pedig az adócsökkentésért cserébe kompromisszumokra is hajlandó volna. A legfrissebb hírek szerint mégis megmarad a sportminisztérium.
Medgyessy Péterrel kedd reggel folytatott tárgyalása után Kovács László, az MSZP elnöke azt nyilatkozta újságíróknak, hogy kedden előzetes véleménycserét tartottak egymással a koalíciós vezetők, mely tárcákat érint majd a kormányátalakítás. A kabinet megváltoztatásánál a jelenleginél olcsóbb állam kialakítása a cél, ebben egyetért a miniszterelnök és a szocialista párt.

Minisztériumok szűnhetnek meg

A szocialista pártelnök szerint "felmerülhet", hogy az informatikai és a sportminisztérium megszűnjön, feladataikat más tárcák vegyék át. Ezzel szemben az Index úgy értesült, hogy a szocialista pártban egyre több pozíciót elfoglaló fiatal politikusok kifejezetten ellenzik a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium szétdarabolását és beolvasztását, például a kulturális tárcába. Az Index korábbi híre szerint a Mozaik Klub fiatal politikusai hétfőn konzultáltak a kormányfővel. A megbeszélésen komoly ellenkezést váltott ki a Mozaik Klubos politikusokból Medgyessynek az a terve, hogy a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumot beolvasztják a kulturális tárcába.

Arató Gergely, az MSZP frakcióvezető helyettese az MTI-nek kedden azt nyilatkozta: "Úgy tudom, hogy miniszterelnök úr úgy döntött a konzultációk alapján, hogy nem szünteti meg a minisztériumot." Hozzátette, valóban felmerült a tárca megszüntetése, de a kormányfõ végsõ döntése az, hogy szükség van erre a minisztériumra. Oláh Lajos, a Mozaik Klub képviselõje is azt mondta, a minisztériumot nem szüntetik meg. Mint közölte, a tárca megmaradása "közös gondolkodás eredménye, amelyben a kormányfõ is partner volt".

Arató Gergely elmondta, Medgyessy Péter és a Mozaik Klub tagjaival folytatott hétfõi találkozóján kérte a csoport tagjainak véleményét, és az ott jelenlévõ fiatal szocialista politikusok amellett érveltek, hogy maradjon meg a minisztérium. Hozzátette, arról nem esett szó, hogy ki vezeti majd a jövõben a tárcát. Arató Gergely azt mondta, azért lényeges a sportminisztérium fenntartása, mert idén kezdte el a munkáját a Nemzeti Sporttanács, amiben fontos a tárca szerepe, de szintén fontos szerep jut a minisztériumnak az ifjúsági törvény megalkotásánál is.

Az informatikai minisztérium esetleges megszűnése pedig a szabad demokraták részéről ütközhet komoly ellenállásba. Az SZDSZ négy minisztériumért felel, így egy elvesztése komoly érvágást jelent számukra, bár a múlt héten a párt több vezetője is azt nyilatkozta, hogy akár belemennének minisztériumuk megszűnésével járó kompromisszumba is, amennyiben a kormány csökkenti az adóterheket.

Kovács László arról is beszámolt, hogy az EU-csatlakozás után már nincs szükség EU-integrációs tárcára, amelynek helyét egy új, fejlesztési minisztérium vehetné át. Úgy tudjuk, hogy ez a tárca osztaná szét az EU-s pénzeket Magyarországon.

Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök arra a kérdésre, hogy mikor születhet meg a kormányátalakításról kapcsolatos döntés, azt felelte, annyi hír, köztük sok téves információ terjed, hogy ezt nem lehet túl sokáig húzni. Az informatikai tárca esetleges megszűnésével kapcsolatban Kuncze azt mondta: "Ez a kérdés nem aktuális." A pártelnök a tárgyalás részeleteiről konkrétumokat nem árult el, de elmondta, hogy a párt ügyvivői testülete kedden tárgyal a kormányátalakításról is, de végleges álláspontot még nem alakítanak ki.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.