Új minisztériumot gyúr össze a Medgyessy-kormány

2004.02.09. 18:08
Az MSZP évnyitó frakcióülésén vendég volt Medgyessy Péter, akitől a szocialista képviselők erősebb, határozottabb és gyorsabb kormányzást kértek. Megítélésük szerint ugyanis hiába javultak az emberek életkörülményei, a kormány elbizonytalanodása miatt "a társadalmi közérzet romlott". Az erőteljesebb fellépést demonstrálandó Lendvai Ildikó megígérte, amennyiben a kétharmados törvények módosításában nem segédkezik az ellenzék, úgy lehetőség szerint feles törvényekként szavazzák meg javaslataikat.
Medgyessy Péter a szocialisták hétfői frakcióülésén bejelentette, hogy a nyárig átalakítja a kormányzati struktúrát.

Országfejlesztés

Információink szerint Medgyessy egy új, kibővített hatáskörű minisztériumban gondolkodik, amely mintegy központi országfejlesztési startégiai minisztériumként az EU-s forrású, a hazai forrású pénzek befogadását és azok elosztását végezné. A tárca a Belügyminisztériumból többek között a cél és címzett támogatások rendszerét, a Miniszterelnöki Hivatalból Baráth Etele Nemzeti Fejlesztési Terv és EU támogatások-, és Nagy Sándor területfejlesztési hivatalát venné át, és ide tartozna a Juhász Endre távozása után miniszter nélkül maradó EU Integrációért felelős minisztérium is. Szó van továbbá a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium utóbbi tevékenységének átvételéről is.

Ellentmondásos év

Lendvai Ildikó frakcióvezető a képviselőcsoport ülését követően elmondta, hogy az MSZP frakció a következő hetekben informális üléseket is tart majd, amelyek célja, hogy a gazdaság jelentősebb szaktekintélyeinek véleményét is megismerjék a szocialista képviselők. A múlt hétvégén Bokros Lajos volt a vendég, a héten "háttérbeszélgetésre" hívták Kupa Mihályt, Orbán Istvánt, majd Vértes Andrást, Kádár Bélát. A frakcióvezető szerint 2003 egyszerre volt sikeres és ellentmondásos év a kormány számára, mert számos társadalmi csoport életkörülményei javultak, viszont továbbra is problémákkal néznek szembe a szegénységet és a pénzügyi helyzetet illetően.

Határozott, erőteljes, gyors

A frakcióülésen elhangzottakról beszámolva Juhász Gábor elmondta, hogy a képviselők a kormányfőtől erőteljesebb, határozottabb és gyorsabb kormányzást kértek. Juhász szerint a kormányfő stílusában, magatartásában és következetességében ígért az eddigiekhez képest változást. Következetességen a kormányfő a hazai belpolitikai béke megteremtését és a szélsőségekkel szembeni keményebb fellépést érti, tette hozzá a frakcióvezető-helyettes.

Akár feles törvényként

Lendvai Ildikó a jogalkotási feladatokról szólva azt mondta, a kormánytól gyorsabb munkát várnak, például májusban zárószavazást akarnak a területfejlesztési törvényről, valamint kérték, hogy a kormány minél előbb nyújtsa be a kistérségek megerősítéséhez szükséges törvényjavaslatát. Mindezeken túl az idén több, a gazdasági fejlődés jogi feltételeit megteremtő, az uniós csatlakozásból fakadó, illetve a demokráciát segítő jogszabály kerül az Országgyűlés elé. A kormánytól elvárt határozottságot szemléltetve, Lendvai kijelentette , amennyiben a kétharmados törvények módosításában nem segédkezik az ellenzék, úgy lehetőség szerint feles törvényeként szavazzák meg javaslataikat.

Úgy tudjuk, a frakcióülésen Kökény Mihály egészségügyi miniszter felvetette annak a lehetőségét, hogy egyes egészségügyi intézmények hasznosításával lehetne a kórházak orvosi eszközállományát feljavítani és pótolni.