Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Műsorszüneteket tervez az MTV

2004.09.30. 20:02
Sok ismétlés és sok adásszünet szerepel az MTV jövő évi terveiben. A vészforgatókönyvet arra az esetre állították össze, ha az állami költségvetés nem adna elegendő támogatást a havonta egymilliárd forint veszteséget termelő közszolgálati televíziónak.
Korábbi műsorzárás, délelőtti, délutáni műsorszünet is szerepel abban a vészforgatókönyvben, amelyet arra az esetre készített a Magyar Televízió (MTV), ha nem sikerül a jelenlegi adásidő kitöltését finanszíroznia, erősítette meg csütörtökön az MTI értesülését Rudi Zoltán, a havi több, mint egymilliárd forintos, jelenleg fedezet nélküli hiánnyal működő intézmény elnöke. "Ez egy vészforgatókönyv, nagyon remélem, hogy erre nem lesz szükség", mondta.

Műsorszünet ismétlésekkel

Az intézkedés azt jelentené, hogy esténként sokkal hamarabb zárulna az adás, és "délelőtti vagy délutáni szünetek lennének a műsorszolgáltatásban". Elmondása szerint arra az esetre is felkészülnek, ha változatlan adásidő mellett kellene további megtakarításokat elérniük. "Délelőtt csak ismétlünk, délután is csak ismétlünk, és csak főműsoridőben van néhány gyártott műsor", említette az erre kidolgozott egyik lehetőséget.

Az MTI a közszolgálati televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumának egyik, névtelenséget kérő tagjától úgy értesült, hogy a testület által pénteken tárgyalandó reorganizációs terv mellékletében két, a pénzügyi tárcának benyújtott, a jövő évre vonatkozó finanszírozási javaslat szerepel. A kedvezőbb - körülbelül 36 milliárd forintos jövő évi forrással számoló - változat mellett található egy olyan verzió is, amely hét milliárddal szerényebb összeg rendelkezésre állásából indul ki.

Havi egymilliárdos hiány

Ebben az MTV menedzsmentje azt vetíti előre, hogy az egyes csatorna a jelenlegi 19,5-nél hárommal, az m2 a mostani 24-nél hattal kevesebb órában sugározna műsort naponta. Ez a variáció a másiknál kevesebb új műsor készítésével és szerényebb mennyiségű ismétléssel kalkulál.

Az MTV napokban kiadott sajtóanyaga szerint a társaság működőképességének fenntartásához jelenleg 8,4 milliárd forint hiányzik, ebből 4,3 milliárdra lenne szükség "a folyamatos működéshez", ennél 200 millióval kevesebb pedig a felhalmozott tartozásához kifizetéséhez; "az intézmény kiadása 2,2 milliárd forint/hó, bevétele 1 milliárd/hó. A különbözetre jelenleg nincs fedezet", olvasható az anyagban.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.