Miklós
-7 °C
2 °C

Mélyponton az MSZP népszerűsége

2005.06.29. 11:49
A biztos pártválasztók 51 százaléka szavazna a Fideszre, ha most vasárnap lennének a választások, a szavazók 36 százaléka az MSZP-t támogatná, derült ki a Gallup legújabb felméréséből.

Negatívan hat a kormány és a miniszterelnök megítélésére a száz lépés programja, írják a Gallup elemzői a legújabb közvélemény-kutatásuk eredményeiről. Még soha nem volt ilyen kicsi a velük elégedettek aránya. Az MSZP-vel együtt az összes párt népszerűsége visszaesett. A Fidesz például a teljes felnőtt lakosság 29 százalékának támogatására számíthat, igaz, a szocialistáknál csak 19 százalék ez az arány. Ez a májusi adatokhoz képest a Fidesznél 2, a nagyobbik kormánypártnál 5 százalékpontos zuhanást jelent.

A bizonytalanok aránya a közvélemény-kutató legfrissebb adatai szerint megközelíti a tavaly szeptemberben és 2004 decemberében mért csúcsértéket: a felnőtt minta 45 százalékának fogalma sincs róla, hogy kit támogasson.

A biztos pártválasztók körében 15 százalékponttal vezet a Fidesz: az MSZP-hez képest 51:36 arányban. A maradék 13 százalékon a kispártok osztoznak. 4 százalék szavazna az SZDSZ-re, 3 százalék az MDF-re, 1-1 százalék a Munkáspártra, a MIÉP-re és a Centrumra, a biztos választók 2 százaléka egyéb pártot nevezett meg.

Kilenc százalékpontot zuhant a kormány népszerűsége

A miniszterelnök tevékenységével elégedetlenek száma nem nőtt nagyon: akárcsak áprilisban, a megkérdezettek 51 százaléka fejezte ki Gyurcsánnyal kapcsolatos nemtetszését. Drasztikusan esett viszont a Gyurcsánnyal elégedettek aránya: májusban 37 százalékot, júniusban már csak 29 százalékot mért a Gallup. A megkérdezettek 20 százaléka nem akarta megítélni a kormányfő teljesítményét.

A kormánnyal elégedettek száma szintén csökkent: májusban a megkérdezettek 36 százaléka, júniusban csak 27 százalékuk ítélte meg úgy, hogy a kormány jól végzi a dolgát.

A közvélemény-kutatáshoz 1011 embert kérdeztek meg 2005 júniusában.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!