Judit
3 °C
6 °C

Bárándy: Nem létező testülettel szemben nem lehet fellépni

2004.09.13. 19:11
Tovább folyik a jogi csűrés-csavarás a szélsőséges nézeteket valló csoportok működésével kapcsolatban és csupán egy dolog látszik egyértelműnek: a hatályos szabályokat ki lehet játszani. Az igazságügyi miniszter szerint a gyülekezési törvénybe be kellene venni a hatóságok jogosítványai közé egy rendezvény megtiltásának a lehetőségét.
Bárándy Péter igazságügyi miniszter szerint a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport nincs bejegyezve és jogszerűen nem is lehetne nyilvántartásba venni, mivel céljai egyértelműen alkotmányellenesek.

Bárándy Péter a parlamentben egy interpellációra adott válaszában leszögezte, hogy egy nem létező testülettel szemben nem lehet fellépni. Hozzátette ugyanakkor, hogy a MJCS büntetőjogilag csoportnak minősülhet, és ha bűncselekményt követnek el, akkor "az minősített tényállásként" lenne értelmezhető.

Azért létezhetnek, mert nem léteznek

Gusztos Péter, SZDSZ-es képviselő a miniszter szavait úgy értelmezte: a hungarista csoport azért létezhet, mert formálisan nem léteznek. Szerinte a csoport – kijátszva a jogszabályokat – túszul ejtette a demokráciát.

Az igazságügyi miniszter az Index érdeklődésére elmondta, a sokat hivatkozott 1947-es párizsi békeszerződés, amely a magyar állam feladatául szabja a fasiszta szerveződések elleni fellépést, beépült a magyar jogrendbe, de a hatályos törvények nem fedik le teljesen a dekrétumban foglaltakat. Rámutatott, hogy a jelen esetben az egyik ilyen jogszabály, az egyesülési törvény, amely egyebek közt azt mondja ki, hogy nem lehet azt a szervezetet nyilvántartásba venni, amely az alkotmányos rend erőszakos megdöntését, vagy ennek kísérletét hirdeti magáról

A gyülekezési törvény rögzíti, hogy egy rendezvény bűncselekmény esetén feloszlatható. Bárándy szerint ezt arra kellene módosítani, hogy megtiltható legyen. Ehhez viszont az SZDSZ és a Fidesz támogatását is meg kellene nyerni, mondta.