Valóban törékeny mechanizmus a kisebbségi kormányzás, az interpellációk alatt ötször állt elő olyan helyzet, hogy Tóth András egykor fideszes, jelenleg független képviselőn múlott, hogy szavaz a Tisztelt Ház. Az öt határesetből Tóth kétszer az MSZP mellé sorakozott föl, háromszor az ellenzékkel együtt nyomott gombot. Így szerinte szó nincs arról, hogy a kisebbségi kormányt támogatná. "Ha mindennel egyetértenék a Fidesszel, akkor most is e párt frakciójában ülnék, de nem véletlenül léptem ki" - mondta Tóth. Az 1998 óta képviselőként dolgozó Tóth úgy tervezi, hogy ezt a hátra lévő kis időt (2010-ben nem áll rajtvonalhoz) már az esze és lelkiismereti alapján tölti el a parlamenti patkóban.