Lemondott a bekiabáló fideszes
Percről percre
szept. 29. 12:38Miről tárgyalnak ma?
Az adatvédelmi biztosnak jelölt Jóri Andrásról szavaz hétfőn az Országgyűlés, kedden pedig az utcai rendzavarásokkal is összefüggő közrendvédelmi törvénycsomagot tárgyalja. A 2001 óta ügyvédként praktizáló Jóri András szakterülete az adatvédelmi-, az informatikai-, a gazdasági- és a társasági jog. Korábban, 1997 és 2000 között az adatvédelmi biztos mellett dolgozott szakértőként. Sólyom László köztársasági elnök június 25-én jelölte az ügyvédet adatvédelmi biztosnak.
Korábban az államfő által javasolt jelölteket az Országgyűlés már négyszer leszavazta. A szükséges parlamenti kétharmados többséget tavaly decemberben Péterfalvi Attila, idén február 25-én Zombor Ferenc, áprilisban Tóth Gábor Attila, május végén pedig az újból jelölt Péterfalvi Attila sem kapta meg. A parlament alkotmányügyi, valamint az emberi jogi bizottsága egyhangúlag támogatta a jelöltet, és ezt ígérték az ellenzéki pártok is. A képviselők titkosan szavaznak, a jelölt megválasztásához kétharmados többség kell. (MTI)
szept. 29. 12:43Gyurcsány, a rekorder miniszterelnök
Lázár óta ő van a leghosszabb ideje hivatalban.szept. 29. 13:03Az MDF-frakció megerősítette Almássy kizárását
Nem elegáns, hanem gyors döntés született, mondta Herényi Károly. Almássy tovább harcol.szept. 29. 13:03Az SZDSZ benyújtja a takarékos törvényjavaslatát
Az SZDSZ-frakció egyhangúlag támogatta és még a hétfői napon benyújtja a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényjavaslatát, mondta a testület ülése utáni sajtótájékoztatóján Kóka János. A frakcióvezető szerint a magyar gazdaság fejlődését gátolja a korszerűtlen és túlterjeszkedett állam. Hozzátette, hogy az ország növekedési problémái időben egybeesnek a világszintűvé dagadó hitelválsággal. (MTI)szept. 29. 13:07Az egészségügyi lépéseket bírálta
Az MSZP-SZDSZ magánkézre játszotta az egészségbiztosítást és leépítette a kórházakat. Ma már egyik törvény sem él, az utóbbi egyes passzusait a napokban semmisítette meg az Alkotmánybíróság, mondta a fideszes Horváth Zsolt.
Az egészségügyi ellátórendszer bemerevedett, ezért sürgős szabályozásra van szükség, újjá kell szervezni a magyar egészségügyet, új törvények kellenek, mondta. De ezt már ettől a kormánytól nem lehet várni.

szept. 29. 13:11Gyurcsány néma marad
A miniszterelnök ma sem beszél napirend előtt.
szept. 29. 13:17Székely: Nincs jogalkotási kényszer
Székely Tamás egészségügyi miniszter szerint az Alkotmánybíróság döntése nem teremt új helyzetet. Nincs jogalkotási kényszer, de az Alkotmánybíróság javaslatait beépítik egy új törvényjavaslatba.

szept. 29. 13:23Vizsgálódna az SZDSZ
Nem tudjuk, ki juttatta el azt a CD-t Dávid Ibolyának, ami végül eldöntötte egy demokratikus párt elnökválasztási kimenetelét, mondta az SZDSZ-es Gulyás József, aki szerint a megfigyelési ügyben sokkal több a kérdés, mint a válasz.
Gulyás támadta a fideszes Demeter Ervint is, aki szóban megbízást adott az NBH vezetőjének moszkvai kapcsolatainak kutatására.
Az SZDSZ-es politikus azt sem érti, miért kell a szocialistáknak a nyomozás jelenlegi szakaszában házalni a megfigyelési dokumentumokkal. Gulyás arra keresi a választ, hogyan kerülhettek ki dokumentumok? Miért nem a nyomozóhatóság hozza nyilvánosságra a dokumentumokat.
Az SZDSZ vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte.

szept. 29. 13:27Az MSZP is támogatja Sólyom jelöltjét
Az MSZP-frakció egyhangúlag támogatja Jóri András adatvédelmibiztos-jelölt megválasztását, mondta Göndör István frakcióvezető-helyettes hétfőn Budapesten újságíróknak. A jelöltet múlt héten hallgatta meg a frakció, és Jóri András szakmailag győzte meg a szocialista képviselőket arról, hogy alkalmas a poszt betöltésére.
Göndör István azt mondta, hogy az államfő által jelölt Jóri András hosszú ideje dolgozik az adatvédelem területen, és kellően elkötelezett ezen munka iránt. A frakcióvezető-helyettes elmondta, hogy nem rendeltek el kötelező szavazást, mert nem voltak ellenérvek a jelölttel szemben, és ezért nem is kért senki felmentést a szavazás alól. (MTI)
szept. 29. 13:28Az NBH-tól nem került ki információ
Napirend előtt erről a témáról beszélni helyénvaló, válaszolta Gulyás Józsefnek Iváncsik Imre államtitkár, aki szerint nincs rendben az, ami történik.
Szerinte ott kezdődött a botrány, hogy a gyanú szerint egy társaság (nem mondta ki az UD zrt. nevét) illegális módszerekkel dolgozott. A társaság vezetői - négy magánszemély - szoros, baráti és rendszeres kapcsolatot ápolt a Fidesz két volt titkosszolgálati miniszterével.
Ivancsik szerint a titkosszolgálatoktól semmilyen információ nem szivárgott ki.

szept. 29. 13:30A házelnök bejelentette Almássy kizárását
Szili Katalin házelnök a hétfői parlamenti ülés kezdetén bejelentette, hogy az MDF-frakció kizárta soraiból Almássy Kornélt, aki így függetlenként folytatja munkáját. (MTI)
szept. 29. 13:33MSZP: Senki sincs biztonságban
A megfigyelési ügyről beszélt Molnár Zsolt (MSZP) is. Szerinte félelemkeltés folyik azóta, hogy a Fidesz elvesztette a választást. "Magyarországon senki sincs biztonságban" - mondta. A Fidesz, ha szükségesnek látja, akkor III/III-asok segítségét kéri. Szerinte a rendszerváltás idején kivívott szabadságot súlyos támadás érte, Magyarország szabadon szeretne élni.
szept. 29. 13:36Fideszes az MSZP-seknek: Lógni fogtok
Egy, a nemzetbiztonsági államtitkár mögött ülő fideszes képviselő azt kiabálta Iváncsik Imre felé: "Lógni fogtok".
Szili Katalin házelnök azt mondta, példátlan eset történt, ezért összehívta a rendkívüli házbizottsági ülést.

szept. 29. 13:38Mi történt?
Iváncsik Imre megköszönte párttársa kérdését, ami szerinte jó alkalmat ad arra, hogy megnézzük: mi történt. Szerinte sikeres kísérlet történt az államszervezetbe való beépülésre. A legsúlyosabb vád: magánszemélyek magántitkait akarták megszerezni.
"Helyes-e, ha van egy cég, amelyik elolvashatja az emailjeinket?" - kérdezte a képviselőktől Iváncsik és válaszolt is: nem helyes.
Iváncsik annak szurkol, hogy az igazságszolgáltatás "járjon a dolgok végére".
Iváncsik szeretné, ha a KDNP-s Simicskó István összehívná a nemzetbiztonsági bizottság ülését.

szept. 29. 13:44Mindenki csak kérdez
"Hogy jutottunk idáig?" - tette fel a kérdést a megfigyelési ügy kapcsán az MDF-es Herényi Károly, aki szerint mindez annak az eredménye, hogy kormányváltáskor kirúgják a szakszolgálatoknál a szakembereket.
A felszín alatt szerinte egy olyan politikai alvilág működik, aminek semmi sem drága.
A kormány és a felelős miniszter semmilyen információt nem hozott nyilvánosságra, mondta Iváncsik Imre.

szept. 29. 13:51Demeter megnevettette a baloldalt
Az Országgyűlés támogatta Demeter Ervin (Fidesz) megszólalását két percben, személyes megtámadás ügyén.

Demeter szerint Iváncsik nem mondott igazat. Iváncsik kijelentette: az Ud Zrt.-vel semmilyen kapcsolata nincs. (A baloldalon harsány nevetés volt a válasz.) Eddig szerinte csak annyi derült ki, hogy a kormány két képviselőről, Kövér Lászlóról és Demeter Ervinről gyűjtött törvénytelenül adatokat.

szept. 29. 13:57Arnóth Sándor üzente a lógást
Arnóth Sándor fideszes képviselő kiabálta az MSZP-sek felé, hogy "Lógni fogtok". Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója azt mondta: etikai vizsgálatot indítanak a képviselő ellen, ugyanakkor értékelik, hogy Arnóth Sándor, bár nem kapott szót, felállt és azt mondta, kijelentéséért megköveti az Országgyűlést.
szept. 29. 14:05Ásatás van, út nincs
Harmincezer jármű dübörög Csornán keresztül, holott már 1989 óta tervezgetik az elekerülő utat, panaszkodott Áder János a parlamenti ülésteremben. A fideszes képviselő azt nehezményezte, hogy ennek ellenére 2008-ig hozzá sem fogott senki még a nyomvonal előkészítéshez (lásd: műszaki engedélyek, kötelező ásatások, stb.), noha a kormányzat ütemterve szerint már 2007-ben el kellett volna kezdeni az út építését. Az infrastrukturális tárca államtitkára megértő, Puch László azt viszont nem érti, miért pattog Áder, ugyanis, mutatott rá az államtitkár, a fideszes honatya is ott ült a Tisztelt Házban, amikor az döntött: elkerülő út helyett remek autóút lesz. Ja, Puch szerint igenis az ásatások már folynak, és kanyarog majd az út is, igaz, legföljebb 2011-ben.szept. 29. 14:12Áder nem hitte volna
Áder nem gondolta volna, hogy a végén még ő lesz kihozva az ügyből, mint főbűnös. Hat éve kormányoznak a szocialisták, és az elkerülő út semmit nem old meg a csornai lakosok problémájából. A választ a fideszes politikus nem fogadta el, az Országgyűlés viszont igen.szept. 29. 14:14Vihárkárok - nincs állami pénz
Gúr Nándor szocialista képviselő a viharkárokról tartott beszédet, miközben a képviselők jelentős hányada elhagyta a termet. A magánszemélyek kárainak megoldására alternatívákat kér a képviselő a kormánytól. Gyenesei István önkormányzati miniszter válaszában elismerte az utóbbi idők súlyos viharai által okozott károkat. Soron kívül intézkedtek a súlyos esetekben, az önkormányzatok jelentős szerepvállalásával. A magántulajdonban okozott károkat azonban a lakosságnak kell vállalnia. Az államnak alap esetben helytállási kötelessége nincsen, ezért vannak a biztosítók, mondta Gyenesei. Gúr Nándort megnyugtatták Gyenesei szavai.szept. 29. 14:16Gusztos: Arnóthnak le kell mondania
Gusztos Péter (SZDSZ) azt nyilatkozta, amennyiben a Házbizottság ülésén bebizonyosodik, hogy az ellenzéki honatya valóban ezt kiabálta, akkor kérni fogják, hogy a Fidesz mondassa le képviselőjét. (FH)szept. 29. 14:32Már az osztrákok is a mi bicikliútjainkat nyűvik
Ma a jelek szerint az útépítés a sláger a Tisztelt Házban, egy KDNP-s honatya azon kesergett, milyen soványka és rossz állapotú bicikliút kanyarog Balf és Fertőrákos között. És pont most minősíthetetlen az út állapota, amikor megnövekedett a forgalom, hisz a boldog schengeni csatlakozás után már nemcsak a hazai, de az osztrák drótszamarak is ezen az úton száguldoznak. A kormány együttérzett.szept. 29. 14:41Lemondatnák
"Arra még nem volt példa, hogy egy képviselő ilyen stílsban fenyegetőzött volna a parlamentben" - mondta a rendkívüli házbizottsági ülés után Szili Katalin házelnök.
Arnóth Sándor bekiabálását ("Lógni fogtok") elítélte az összes frakció, de az MSZP, MDF és az SZDSZ ennél többet akar: úgy gondolják, hogy a fenyegető honatyának le kell mondania mandátumáról.
Szili Katalin szerint a parlamentnek nincs olyan bizottsága, ami etikai ügyekben eljárhat, ezért kezdeményezni fogja, hogy egy hónapon belül jöjjön létre ilyen testület.
A fideszes Répássy Róbert mindössze annyit mondott, hogy a Fidesz elítéli a képviselőt, aki ellen etikai eljárást indítottak a párton belül.
szept. 29. 14:50Ami a Megegyezésből kimaradt
Lakos Imre "Ami a Megegyezésből kimaradt" címmel szólalt fel. A konkrét cselekvési tervek helyett, általános dolgokat lehet olvasni Gyurcsány írásában, panaszolta az liberális képviselő. A honatya szeretné megismerni a kormány önkormányzatokkal kapcsolatos programját. Lakos közben megjegyezte, hogy nehéz túlkiabálni a hangos honatyákat. Melyek a konkrét minisztériumi tervek? Hogyan jöhet létre egy hatékony önkormányzati rendszer?szept. 29. 14:54Voltak pillanatok...
Gyenesei István önkormányzati miniszter válaszában emlékeztetett rá, hogy annak idején a liberálisokkal együtt tervezték meg az önkormányzatok átalakítására vonatkozó programot, amit az ellenzék nem szavazott meg. Az alapvető célok változatlanok, mondta a miniszter és egyben igazat adott Lakosnak a források előteremtésének nehézségével kapcsolatban. Lakos Imre humorosan megjegyezte, hogy "voltak pillanatok, mikor úgy érezte el tudja fogadni a miniszter válaszát", végül azonban egy határozott nemmel válaszolt.szept. 29. 15:10Leszavazták Szűcs Erikát
Czoma Sándor fideszes képviselő a nyugdíjasok érdekében szólalt fel. Szerinte a színfalak mögött a kormány intézkedéseinek fő motorja a spórolás, nem pedig az elesettek segítése. "Színjáték folyik a kormány részéről" - mondta. A munkahelyek száma folyamatosan csökken, ennek bizonyítására egy KSH-s adattal példálózott a képviselő.
Szűcs Erika miniszter a rehabilitációs járulékkal kapcsolatban elmondta, hogy céljuk a fordulat elindítása. "Aki munkaképes, dolgozzon is" - szólított fel a miniszterasszony. Kifejtette, hogy céljuk nem a spórolás, hanem az érintettek munkára fogása. Ezek után a rehabilitációról tartott Szűcs Erika kiselőadást. Megjósolta, hogy a megváltozott munkaképességűek munkába való visszatérésének aránya évről-évre nőni fog. Az idő sajnos lejárt, így a miniszterasszony befejezte mondókáját. Válaszát a képviselő sem fogadta el, és a parlament is leszavazta.
szept. 29. 15:20Mit kell tudni Arnóth Sándorról?
A 48 éves Arnóth Sándor 2008. június 2.-a óta tagja ismét az Országgyűlésnek, az MTA-elnökké választott Pálinkás József helyét vette át. Előtte 1998 és 2006 között volt parlamenti képviselő. Szűkebb pátriájában, Püspökladányban a Karacs Ferenc Múzeum vezetője, de tanárként is dolgozott a most akasztással fenyegetőző képviselő.
2003-ban becsületsértés miatt jelentették fel. Arnóth akkor egy interpellációban akkor azt mondta Huszty András kormánymegbízottról: ?Az lehet, hogy aki ezt elkövette, kandidátus, pénzügyi szakember, egyebek, de attól még ez gazember?.
A 2006-os választási kampányban Arnóth és Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök választási gyűlésén jelent meg tíz símaszkos, csuklyás fiatal, akik verni kezdték az útjukba kerülőket.
szept. 29. 15:39Arnóth Sándor lemondott mandátumáról
Arnóth Sándor fideszes képviselő hétfőn lemondott mandátumáról a parlamenti ülésteremben elhangzott bekiabálása miatt. Azt mondta Iváncsik Imre felé, hogy "Lógni fogsz".
szept. 29. 15:46Módosítás: nem fogtok, hanem fogsz
Arnóth Sándor a parlamenti jegyzőkönyv szerint nem azt mondta, hogy "lógni fogtok!", hanem Iváncsik Imre felé kiabálta, hogy "lógni fogsz!".szept. 29. 15:57Legendás bekiabálások
Heintz Tamás (Fidesz) 2006-ban: "Kapjátok be!" (saját parlamenti felszólalásán indult be, az egészségbiztosítási felügyeletről beszélt, hivatalosan ?A Fidesz nem támogatja a törvényjavaslatot? mondattal zárt, de bekapcsolva maradt a mikrofonja.).
Kuncze Gábor (SZDSZ) 2005-ben: "Kurva anyád!" (egy a Fidesz padsoraiból érkező bekiabálás után)
Tóth Sándor (MSZP) 2005-ben: "A kurva anyádat!" (felszólalása közben újra és újra megszólalt a telefonja).
Kis Zoltán (SZDSZ) 2003-ban: "Egy órája nincs itt. Kurva jó." (Az éjszakai ülésen Tállai András arra utalt, hogy Csampa Zsolt átadott neki néhány percet a felszólalásából.)
Lányi Zsolt kisgazda képviselő 2001-ben: "Kurva anyád!" (állítólag rálépett a mikrofonzsinórra).
Kis Zoltán (SZDSZ) 2000-ben reagált Csapody Miklós (MDF) felszólalására így: "Kurva szellemes!"
Kis Gyula József (MDF) 1997-ben Tóth Károly (MSZP) felszólalása közben: "Menj a picsába!" A képviselő helyéről felállva, távozva az ülésteremből fakadt ki.



