Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Eörsi: Kiegyezés a háttérben

2003.08.01. 15:35
Eörsi Mátyás a Postabank-vizsgálóbizottság vezetőjeként adatokat kért a Postabank egyes ügyleteivel kapcsolatban az Állami Számvevőszéktől, az ÁSZ azonban banktitokra hivatkozva megtagadta az adatok kiszolgáltatását. Eörsi az üggyel kapcsolatban a 168 órának azt nyilatkozta, olyan ügyre bukkant rá, amely arra utal, a két nagy párt mögött álló gazdasági érdekcsoportok próbálnak kiegyezni a háttérben.
Eörsi Mátyás, a Postabank-vizsgálóbizottság elnöke olyan adatok kiadását kérte az Állami Számvevőszéktől, amelyek nem állnak az ÁSZ rendelkezésére vagy banktitkot képeznek, közölte Kovács Árpád pénteken az MTI-vel. A banktitok feloldására nem az ÁSZ, hanem a titokgazda, például a bank ügyfelei jogosultak, tette hozzá a számvevőszék elnöke.

Kiegyezés a háttérben?

Eörsi Mátyás a 168 óra című hetilap e héten megjelent számában kifogásolta, hogy a Postabank ügyeit vizsgáló parlamenti bizottság elnökeként nem kap információkat. "Amióta elkezdtük a munkát, minden állami ajtó bezáródik előttem. Pont úgy, mint amikor ellenzékben voltunk. Az Állami Számvevőszék megtagadta az együttműködést, mástól sem tudok semmiféle dokumentumot megszerezni. [...] De még így is rábukkantam olyan ügyre, amely arra utal: a két nagy párt mögötti gazdasági csoportok próbálnak kiegyezni a háttérben" - nyilatkozta a honatya.

Teljesíthetetlen kérés

"Mélyen tisztelem Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselőt és munkáját, ám azokat az adatokat, amelyek ügyében hozzánk fordult, nem tudjuk a rendelkezésére bocsátani, mert részben nincsenek nálunk, részben pedig banktitkot képeznek" - mondta az MTI-nek Kovács Árpád. Az ÁSZ elnöke közölte, hogy Eörsi Mátyás először áprilisban fordult levében a számvevőszékhez, akkor a Postabank tevékenységével kapcsolatos adatok közlésére kérte az intézményt.

"Az ÁSZ válaszában kinyilvánította, hogy a hitelintézeti törvény tételesen felsorolja azokat az intézményeket és személyeket, akik betekinthetnek bizonyos banktitkot képező adatokba, számsorokba, ez a felsorolás azonban nem tartalmazza a parlamenti bizottságokat és az országgyűlési képviselőket" - mondta Kovács Árpád.

Közreadhatatlan adatok

Kovács hozzátette, hogy az ÁSZ-nak a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény alapján joga van a betekintésre bizonyos banktitkokba, azonban ezeket - a törvény eltérő rendelkezésének hiányában - nem adhatja közre, nem publikálhatja és nem adhatja ki. Az SZDSZ-es képviselő ezután júniusban újabb levélben fordult az ÁSZ-hoz, amelyben gyakorlatilag megismételte áprilisi kérését.

"A hitelintézeti törvény banktitokra vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően az ÁSZ munkatársai nem hozzák el azokat az eredeti dokumentumokat a vizsgált intézményektől, amelyekbe jogosultak betekinteni. Ezért nem is állnak rendelkezésére azok az eredeti iratok, amelyeket Eörsi Mátyás kért" - tette hozzá Kovács Árpád. Az elnök leszögezte, hogy a banktitok feloldására ez esetben - a hitelintézeti törvény előírásai szerint - a titokgazda jogosult.

"Az ÁSZ munkatársai a jövőben is a Postabank-vizsgálóbizottság rendelkezésére állnak, de be kell tartaniuk a hatályos törvények adta kereteket" - mondta Kovács Árpád.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!