Miklós
-7 °C
2 °C

Újabb százmillió állami ünneplésre

2001.02.28. 18:51
Közel százmillió forintot fordít a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja a március 15-ei állami ünnepségekre. A megemlékezések négy vidéki és két budapesti helyszínen zajlanak majd. A központ közleményéből kiderül: a vidéki helyszíneken ,,A szalmabábuk lázadása" című film díszbemutatójával köszöntik a forradalom és szabadságharc évfordulóját. Az imázsközpont szerint a mű jelentősége abban áll, hogy a komputeranimációval kelnek életre a szalmabábuk, ami még nem fordult elő a magyar filmtörténetben. Filmes szakemberektől azonban megtudtuk: már a Hagyjál lógva Vászka készítésénél is használták ezt a technikát. A mostani mottó: ,,Legyünk nagyok, amint illik mihozzánk!"
Csak fideszes polgármesterek által vezetett vidéki városokban szervez március 15-i megemlékezéseket a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja. Az ünneplésből ezúttal Szolnok, Pápa, Vác és Hódmezővásárhely veheti ki a részét. Bár e vidéki helyszíneken az állami ünneplés mindössze abból áll majd, hogy bemutatják ,,A szalmabábuk lázadása" című filmet, melynek elkészültét százmillió forinttal támogatta a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.

Tóth István Zoltán
az Országimázs Központ vezetője
Az új alkotás ,,filmtörténeti jelentősége többek között abban rejlik, hogy a magyar filmgyártásban eddig egyedülálló módon a szalmabábuk komputeranimációs technikával kelnek életre" - tartalmazza az Országimázs Központ közleménye. A közöltekkel ellentétben azonban több magyar játékfilm készítése során alkalmazták már a legmodernebb technikákat, többek között a Hagyjál lógva Vászka című Gothár Péter film is ilyen trükkök segítségével készült.

Százmilliós ünnepség

Budapesten, a Kossuth téren 9.30-kor, ünnepélyes zászlófelvonással és koszorúzással veszi kezdetét az ünnep. Ezt követően a most első ízben bemutatkozó Nemzeti Lovas Díszegység, a történelmi zászlók, a díszzászlóaljak és katonazenekarok kíséretében sétálhatunk át a Nemzeti Múzeum kertjébe. A múzeum lépcsőin 11 órától a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész és rendező szakos hallgatói történelmi játékot mutatnak be. Az előadást követően beszédet mond Pokorni Zoltán, a Magyar Köztársaság oktatási minisztere.

Ezután a Múzeumkertben színes családi- és gyermekprogramok, zenés produkciók, a Pollack Mihály téren huszárbemutató és pónilovaglás várja az ünneplőket. Este az Állami Operaházban Orbán Viktor átadja az idei év kiváló, érdemes és babérkoszorús művész díjait. Az ünnepi rendezvények sorát díszelőadás zárja.

Az Országimázs Központ kedden kiadott közleménye még nem tartalmazta az ünnepség költségeire vonatkozó adatokat, az Index kérésére azonban összeszámolták, hogy 38 milliót költenek a művészek fellépti díjára, a jelmezek kölcsönzésére, díszletek építésére és bontására, hangosításra. Harmincötmillió hétszázezer forintot tesz majd ki a biztonságtechnika, a színpad felépítésével, orvosi ellátással, kivetítőkkel, forgalomelterelésekkel logisztikai feladatok megoldásával együtt. Az esemény hirdetéseire, hangosítására, világítására, meghívókra és egyéb szervezési költségekre 22 millió 300 ezer forintot költenek majd.