Ambrus
-7 °C
3 °C

A PSZÁF szerint a kormányszóvivő tájékozatlan

2003.10.30. 15:18
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szerint félrevezette a közvéleményt Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerdán, amikor a szervezetet gondatlansággal vádolta illetve azzal, hogy nem működött együtt más állami és kormányzati szervekkel.
"Megtévesztő és több vonatkozásban is félrevezető" a kormányszóvivőnek a PSZÁF-fel kapcsolatos szerdai tájékoztatása - áll a szervezet Indexhez eljuttatott közleményében. Gál J. Zoltán szerdán a kormányülés után azt mondta, hogy a kabinet a kötelező gondosság elmulasztása, az együttműködési készség hiánya és a gazdálkodási hiányosságok miatt nem fogadta el a PSZÁF beszámolóját.

A felügyelet munkáját csak a bíróság vizsgálhatja

A jegybank szerint az átszervezés kockázatokat rejt
A Magyar Nemzeti Bank úgy látja, hogy a PSZÁF indokolatlan átszervezése veszélyeztetheti a pénzügyi stabilitást. Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint a jelenlegi helyzetben nincs szükség a PSZÁF átalakítására, inkább hatáskörét kellene növelni, és eszközeit megerősíteni. A PSZÁF a rendelkezésére álló eszközökkel eddig is megfelelően látta el a törvényben előírt feladatát, ezzel alapvetően hozzájárult a hazai bank-, biztosító- és tőkepiaci rendszer szilárd és stabil működéséhez - áll a közleményben. A jegybank szerint a PSZÁF átszervezése nem erősítené a stabilitást, hanem éppen ellenkezőleg, inkább felesleges kockázatokat jelentene a pénzügyi rendszer biztonsága szempontjából.
Erre reagálva PSZÁF közleményében kifejti, hogy "maximálisan együttműködött a Pénzügyminisztériummal és más intézményekkel is", ugyanakkor a törvények miatt nem adhatták tovább "a titokvédelmi szabályok alá eső adatokat". A törvényi előírások alapján a felügyelet munkáját konkrét ügyekben egyébiránt egyetlen közigazgatási szerv sem vizsgálhatja, kizárólag a bíróság - teszik hozzá.

Olvasatukban, nem értelmezhető a kötelező gondosság elmulasztásáról szóló vád sem. "Az intézményünknél eddig végzett különböző vizsgálatok egyike sem igazolta vissza ezt a hamis, a felügyeletet és az egész ellenőrzési rendszerét súlyosan sértő koncepciót."

A PSZÁF dolgozott

A gondatlanságot alátámasztó kormánykommunikáció szerint az MFB-nél és a K&H ügyben illetve az ingatlanszövetkezeteknél mulasztott a PSZÁF, amely állításokat a felügyelet indokolatlannak ítéli, hiszen az MFB-nél a "felügyelet célszerűségi vizsgálatot nem folytathat", a K&H Equities-nél elkövetett szabálytalanságokat, bűncselekményeket pedig a éppenhogy a felügyelet tárta fel.

"Megdöbbentő a kormányszóvivő tájékozatlansága az ingatlanbefektetési szövetkezetek és bajba jutott tagjaik esetében" - írják. "A felügyelet volt az egyetlen intézmény, amely az elmúlt három évben rendszeresen felhívta a figyelmet a szövetkezetek működésében rejlő kockázatokra, és még törvénymódosítást is kezdeményezett, továbbá számos feljelentést tett."

Ott sem volt

A közlemény kitért Szász a kormányülésen tett látogatására is: a "kormányszóvivő tájékoztatóján több olyan ügyet rótt fel intézményünknek, amelyről Szász Károly elnök úr meghallgatása során szó sem esett az aznapi kormányülésen". Ennél is súlyosabb problémának tartják ugyanakkor, hogy a PSZÁF struktúráját alapjaiban megváltoztató elképzelésekről nem kérték ki Szász véleményét és jelenlétében említést sem tettek róla.