Emánuel
4 °C
12 °C

A Rio pénzelte a XI. kerületi polgármester kampányát

2008.06.06. 08:38
Milliókkal támogatta Molnár Gyula újbudai polgármester politikai sikerét a kerület egyik éjszakai szórakozóhelye. A Cafe del Rio korábbi vezetője azt állítja, ő maga fizette ki a tulajdonos utasítására a polgármesterjelölt kampányrendezvényein fellépő zenekarokat. A Petőfi híd lejárójánál működő Rio és párja, a Zöld Pardon azóta is háborítatlanul üzemel, pedig a zajszennyezés miatt minden szezonban tömegesen tiltakoznak a környék lakói, és az önkormányzatnak az sem szúr szemet, hogy mindkét hely a barátinak mondható bérleti díjak mellett a hivatalosan átengedett közterület legalább négyszeresét használja.

A Gáspár Győző-féle Romantic és néhány hasonló zenekar fellépést finanszírozta a 2002-es helyhatósági választások előtt a Cafe del Riót üzemeltető Dream Work Kft. tulajdonosa.

Különleges bánásmód

A szabadtéri mulató egykori ügyvezetője és résztulajdonosa, Kalmár Zoltán azt állítja, hogy személyesen ő fizette ki az akkor még polgármesteri posztért induló Molnár Gyula kortesprogramjain szereplő zenekarokat. Az összességében milliós tételt jelentő tiszteletdíjakat a Rio többségi tulajdonosától, Mervók Tamástól kapott pénzből fizették. Az MSZP politikusa akkor, a 2002-es önkormányzati választáson vette át a Fidesztől a kerület irányítását. Kalmár az Indexnek elmondta azt is, hogy Molnár Gyula – már polgármesterként – személyi titkárával együtt évekig ingyen ehetett-ihatott a Rióban. (Kalmár 2007-ben üzleti vita miatt távozott a Dream Worktól, 28 százalékos üzletrészét egy Washington DC-ben bejegyzett offshore cég vette meg.) A különleges bánásmódra szintén Mervók Tamás adott utasítást neki és a szórakozóhely üzletvezetőjének.

Politikusok is szórakoznak

A szabadtéri kocsmák sikersztorija a XI. kerületben még az ezredfordulón kezdődött. A Rio és párja, a Zöld Pardon a Petőfi híd budai hídfőjének két oldalán az évtized elején még télire lebontott bodegákkal indult, a szétszedhető söntéseket azonban időközben állandó építmények váltották fel, a helyek szórakoztató kombinátokká nőtték ki magukat. A közparkot kerítéssel, sőt itt-ott szögesdróttal vették körbe, és a fű is eltűnt, helyét palló és murva foglalta el. Jó időben mindkét zenés szórakozóhelyen több ezer ember fordul meg naponta. A gyakori látogatók között vannak művészek, sportolók és politikusok: VIP-vendég a Fidesz egykori alpolgármestere, Balázs Piri László, de tartott már itt ellazulós bulit az ifjú szocialistáknak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István volt párelnök is. A Pardon zártkörű részlegében, a Szeparéban Molnár Gyula szintén visszajáró vendégnek számít, sőt az idén azt is fontosnak érezte, hogy már a szezonnyitón ott legyen, és biztosítsa a törzshelyükért aggódó tiniket, hogy az újra és újra felbukkanó pletykák ellenére a hely mostanában biztosan nem fog megszűnni.

Már nem kell bontani

Kockázatmentes ígéret volt, mert a szórakozóhelyeknek 2010 végéig szóló közterület-használati szerződésük van – csak ezt kevesen tudják. A Molnár vezetése alatt álló önkormányzat 2005-ben zárt ülésen meghozott határozata alapján egységesítve a Rio és a ZP szerződési feltételeit, ötéves tartós bérleti megállapodást kötött az üzemeltetőkkel. A Dream Worknek és a Zöld Pardon Kft.-nek évente egységesen 11,7 millió forintot kell fizetnie. A megújított szerződésekben az április és szeptember közötti időszakra havi 1,3 milliót kérnek. Az összeg 2001 óta változatlan, már fideszes Balázs Piri László által beterjesztett javaslat is 1,3 millióval kalkulált. A téli hónapok díja viszont jóval kevesebb, szezonon kívüli ugyanis körülbelül 600 ezer forintot tesz ki. A jelentős engedmény mellett 2005-ben az addig kötelező téli bontást és területkiürítést is eltörölték, vagyis a közparkot azóta télen sem kapja vissza a kerület.

Már a képviselőtestület egyes tagjai is felvetették, és az Újbuda-honlapon fórumozók között is visszatérő kérdés, milyen önkormányzati érdek fűződik ahhoz, hogy a kerület ilyen előzékenyen viselkedik a két szórakozóhellyel. A tartós bérlet meghosszabbításánál ugyanis az előterjesztő, Lakos Imre, SZDSZ-es polgármester-helyettes szóba sem hozta volna, hogy a környékbeli lakóktól minden évben rendszeresen panaszáradat érkezik az önkormányzathoz a zajártalom és a randalírozás miatt, ha ezt nem firtatta volna a testület néhány tagja. Lakos ezt azzal magyarázta, hogy szerinte más dolog a tulajdonosi döntés és más a hatósági terület. A szabad demokrata politikus szerint természetesen a „szigorú hatósági odafigyelés mindenképpen szükséges”, de a szórakozóhelyek megfelelnek az előírt jogszabályi követelményeknek.

Ipari méretek

A hatósági szigor egyik megnyilvánulása, hogy a Rio és a Zöld Pardon rendszerint maga készíttet szakértői zajszintmérést, és a jegyzőkönyvet, amely bizonyítja, hogy a zaj nem haladja meg a 95 decibeles határértéket, megküldi a polgármesteri hivatalnak. Az önkormányzaton ezt a jegyzőkönyvet mutatták be a panaszosoknak. Ha azonban a reklamációk folytatódnak, a kerület is elkezd vizsgálódni. Forrásunk szerint volt arra példa, hogy a tulajdonosok előre értesültek a mérés időpontjáról. A kialakult koreográfia szerint augusztusban úgysem működik az önkormányzat, így mire a felhalmozódott beadványok miatt tenni kellene valami, a kocsmák már be is zárnak.

Az ígért figyelem ellenére az sem tűnt fel a hatóságoknak, hogy a Goldmann György téri közterületből mindkét szórakozóhely legalább négyszer akkora területet foglalt el, mint amekkorára a szerződése alapján joga lenne. A Rio elvileg 1500, a ZP 1470 négyzetmétert bérel az üzleti körökben amúgy is jutányosnak tartott 1,3 milliós havi díjért. (A cégbírósági adatok szerint a Rio 2006-ban 137 milliós, a ZP pedig közel 270 milliós nettó árbevételt ért el.) A dinamikus fejlődés miatt az évek során a két szórakozóhely bekebelezte a Petőfi híd budai hídfőjének északi és déli lehajtó útszakaszai által határolt teljes területet. A két oldalon lévő 6000-6500 négyzetméteres közpark azóta gyakorlatilag őrző-védő kft.-k fennhatósága alá került.

A 2005-ös szerződésújításkor szükségesnek tartott hatósági szigort kérte számon nemrég egy lakossági beadvány is. Az önkormányzathoz márciusban beküldött dokumentum szerint a szórakozóhelyek jogellenesen építkeztek. A hatályos kerületi szabályozási terv és a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat rendelkezései alapján a Goldmann György tér beépítésre nem szánt zöldterületnek számít, amit a közhasználat elől elzárni nem lehet. A szabályzat szerint a Goldmann térihez hasonló besorolású területeken legfeljebb hírlap- és virágárusító pavilon helyezhető el, az építmény bruttó alapterülete pedig nem lehet nagyobb 50 négyzetméternél. A beadványtevő is arra emlékeztette a polgármesteri hivatalt, hogy a fásított köztereken a beépítettség nem haladhatja meg a 2 százalékot. (Ez a feltétel a Rio első, 2001-es engedélyében még szerepelt, az új kocsma ezért területarányosan egy 25 négyzetméteres épülettel indított.) Az önkormányzati honlapon fórumozó beadványtevő szerint a két szórakozóhely építkezései nem tartották be az előírásokat, de a beadványra a jegyző több mint két hónapja nem reagál. A vizsgálattal kapcsolatban hiába kereste az Index is Filipsz Andreát, a XI. kerület jegyzőjét. Az önkormányzat sajtószóvivőjétől azt a felvilágosítást kaptuk, hogy folyamatban lévő ügyekben nem nyilatkozhatnak.

Szomorú helyzet

A volt riós üzletember állításival szembesítettük Molnár Gyulát, aki azt mondta, nem tud róla, hogy a szórakozóhely támogatta volna. Molnár szerint szomorú, hogy a politika és a média odáig süllyedt, hogy ilyen témák felmerülhetnek. A polgármester kijelentette, nem neki kell védekeznie, hanem annak kell bizonyítani, aki a vádakat megfogalmazta, egyébként pedig szívesen áll a nyilvánosság, a vizsgálatok és a kérdések, bármi elé.

Franciaország

Élménytúra Korzikán.

Thaiföld

3 hetes körút Thaiföldön amolyan hátizsákos módra.