Mária
-7 °C
3 °C

Házi őrizetbe kerül Székely

2001.04.26. 17:13
A Fővárosi Bíróság megszüntette Székely Zoltán országgyűlési képviselő előzetes letartóztatását és egyben elrendelte a gyanúsított házi őrizetét. A szabadlábra helyezést az is indokolta, hogy a képviselő egészségi állapota megromlott. Elektromos jeladót nem fognak Székely lábára szerelni, mert a Belügyminisztérium még csak teszteli a szerkezetet, ezért minden bizonnyal rendőrök fognak állni a volt kisgazda képviselő háza előtt.
A Fővárosi Bíróság megszüntette Székely Zoltán országgyűlési képviselő előzetes letartóztatását és egyben elrendelte a gyanúsított házi őrizetét. A végzés tartalmazza, hogy Székely Zoltán rendbírsággal sújtható akkor, ha a házi őrizet előírásait megszegi. Sándor Zsuzsa, a Fővárosi Bíróság szóvivője kitért arra is, hogy a Fővárosi Főügyészség indítványozta a politikus előzetes letartóztatásának megszüntetését. Mint az MTI-nek elmondta, a főügyészségnek önállóan is lenne joga megszüntetni a gyanúsított előzetes letartóztatását, viszont arra nem, hogy házi őrizetet rendeljen el, ezért kellett megküldenie az iratokat a Fővárosi Bíróságnak. Fővárosi Bíróság messzemenően figyelembe vette az ügyészség álláspontját a végzése meghozatalakor - mondta Sándor Zsuzsa. A megszüntetési határozat végzéséről a Fővárosi Bíróság az előírásoknak megfelelően tájékoztatta a büntetés-végrehajtási intézetet.

Székely Zoltán
Borbély Zoltán, a főügyészség szóvivője az Indexnek elmondta, a nyomozás lezárult, így nem kell tartani szökéstől, amely eddig a honatya előzetes letartóztatását indokolta. A házi őrizet elrendelését egészségügyi okok is indokolják, mivel a képviselő szívbeteg.

A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatala a múlt heti iratismertetésnél a volt kisgazdás képviselő fogva tartását kérte a főügyészségtől. Futó Barnabás ügyvéd ekkor azt kérvényezte, hogy ügyfelét a rendkívül rossz egészségi állapota miatt engedjék szabadon, mert csak gyógyultan tudna a bíróság elé állni. Ennek a főügyészség most részben eleget is tett. A bíróság döntésével most Székely Zoltán hazatérhet, és szigorú feltételek mellett, csak meghatározott időre hagyhatja majd el otthonát.

Nem szerelnek jeladót Székely lábára

Annyi bizonyos, Székely Zoltán lábára nem fognak elektromos jeladót szerelni, mert a Belügyminisztérium még csak teszteli a szerkezetet. Futó Barnabás ügyvéd az MTI-nek elmondta, hogy a házi őrizet legenyhébb módját indítványozta az ügyészség. Ebben az esetben képviselő nem hagyhatja el a lakását, rendszeresen, de nem állandóan ellenőrzik, illetve egészségügyi állapota miatt a kórházi kezelésekre szabadon bejárhat.

A képviselőt december 15-én helyezték előzetes letartóztatásban, miután a parlament felfüggesztette mentelmi jogát. Székely Zoltánt az Ügyészségi Nyomozóhivatal az ORFK munkatársaival érte tetten húszmillió forint vesztegetési pénz átvételekor. Később ismertté vált egy másik ügy is: Emőd polgármestere azt állította, hogy Székely megpróbálta a települést zsarolni, amit egy kazettával is tud bizonyítani. Ekkor a parlament újra kiadta a képviselőt a hatóságoknak. Előzetes letartóztatását az ügyészség azzal indokolta, hogy félnek a szökéstől, vagy attól, hogy eltünteti a bizonyítékokat. A képviselő ártatlannak vallja magát.