Mária
-7 °C
3 °C

Fúrták Szili házelnökségét

2006.05.11. 11:54
Nemcsak a koalíciós partnernél, hanem az MSZP-ben is felmerült, hogy a szocialisták mondjanak le a házelnökségről, cserébe kapjon az SZDSZ kevesebb tárcát. Szili azonban mégis marad.

Nem volt egyértelmű Szili Katalin házelnökségének támogatása a szocialista pártban, de úgy tűnik, a meccset mostanra lejátszották, és Szili újrázhat posztján. A jelenlegi házelnök tekintélyét és pozícióját megtépázta az elmúlt év. Az államfői jelölés sikertelenségét sokan az ő nyakába varrták a pártban.

Az MSZP-ben többen azt szorgalmazták, hogy ne áldozzák fel a házelnöki tisztségéért az SZDSZ-szel szembeni jobb tárgyalási pozíciót. (Szerdán ennek a vitának tett pontot a végére, hogy az ötpárti egyeztetésen úgy döntöttek, az MSZP adja a ház elnökét.)

Úgy tudjuk, felmerült, hogy a ház elnöki tisztséget adják át a koalíciós partnernek, az SZDSZ cserébe kevesebb minisztériumra tarthatna igényt. A szocialistákat nem csupán Szili Katalin személye bizonytalanította el, hanem az is, hogy a volt házelnök helyett nem igazán tudtak megfelelő jelöltet javasolni.

Úgy tudjuk, hogy az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor szívesen lett volna házelnök, de ez az ötlet az alkudozásokban végül nem került elő. Informátoraink szerint Kuncze ezért meg is orrolt tárgyalópartnereire, sokan ennek tudják be, hogy a koalíciós tárgyalásokon Eörsi Mátyás, és nem Kuncze vitte a szót.

Az bizonyos, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltön múlik, ki lesz az új házelnök, és ez lehetne Szili veszte, hiszen Gyurcsány Ferenc feltűnése óta Szili gyakran vele szemben pozicionálta magát. Annak idején ő beszélt Gyurcsánnyal kapcsolatban a nómenklatúra visszajöveteléről, és a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson is az MSZP álláspontjától eltérő véleményen volt.

Gyurcsány és Hiller István pártelnök viszont állítólag már megígérték Szilinek, hogy ő marad a parlament elnöke. Egyik forrásunk szerint a Szili-ellenesek túl későn indítottak támadást: egy héttel a parlament alakuló ülése előtt, amelyen megválasztják a ház elnökét, már nem lehet újabb nevekről tárgyalni.

A ház elnökének személyéről a jövő kedden, a parlament alakuló ülése előtti frakcióülésen szavaznak a szocialisták.