Teller-levél: etikai megrovást kapott Eötvös

2003.10.27. 12:29
A MÚOSZ etikai tanácsa súlyos etikai vétség miatt "szigorú megrovás etikai büntetésben" részesítette Eötvös Pált, a Népszabadság főszerkesztőjét a nagy politikai vihart kavaró posztumusz Teller-levél közléséért. A testülethez a Fidesz frakció szóvivője, Halász János fordult beadvánnyal, amely szerint a lap a "világhírű tudós nevével visszaélve próbálta meg lejáratni a legnagyobb ellenzéki pártot". A MÚOSZ bizottsága Eötvös meghívása nélkül és nyílt tárgyalás mellőzésével hozta meg nem jogerős határozatát.
Bár a Népszabadság két nappal a Teller Edének tulajdonított posztumusz üzenet megjelenése után, szeptember 17.-én megkövette olvasóit, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége etikai bizottsága határozatban marasztalta a lap főszerkesztőjét.

Megsértették az emlékét

Az etikai testület álláspontja szerint Eötvös Pál, a Népszabadság elnöke és főszerkesztője a Teller Ede posztumusz üzenete című cikkel "súlyosan megsértette az újságírói etikai kódexnek az újságírói felelősségre, a személyiségi jog védelmére, valamint a valósághű tájékoztatásra és a lelkiismeretességre vonatkozó szabályait". A tanács ezzel egyidőben bizonyítékok hiányában megszüntette a külpolitikai rovatvezető, Nagy Csaba elleni eljárását. A MÚOSZ a Fidesz képviselője, Halász János beadványa alapján vizsgálta az ügyet. A frakciószóvivő szerint ugyanis az írás a "világhírű tudós nevével visszaélve próbálta meg lejáratni a legnagyobb ellenzéki pártot", sőt megsértette "egy világhírű magyar tudós emlékét".

Tárgyalás nélkül határoztak

A testület a döntés előtt kézhez kapta a lap ügyvédjének levelét is, amelyben megkérdőjelezik, hogy a Fidesz mennyiben tekinthető az ügy sértettjének. A levél azt is tartalmazza, hogy a napilap álláspontja szerint cikk alapjául szolgáló információkkal "megvezették" a szerkesztőséget, "így a történteknek a szerkesztőség is sértettje". A MÚOSZ etikai tanácsa tárgyalás mellőzésével hozta meg határozatát, amely kimondja, hogy a Teller-levelet előállító Zeley László felelősségét nem vizsgálhatta, mert a nyugdíjas újságíró egyik szervezetnek sem tagja. A Fidesz érintettségével kapcsolatban pedig kifejtik: az etikai kódex szerint az eljárás bármely személy vagy testület megindokolt panasza alapján indítható. A Népszabadság főszerkesztője az Index megkeresésére elmondta, hogy hamarosan közleményben reagálnak az újságíró-szövetség etikai tanácsi döntésére.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

1 órája

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

2 órája

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

6 órája

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

4 órája

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

11 órája

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

2 órája

  • Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.

március 19., 11:52

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01