Judit
-2 °C
8 °C

A Tiloson ad szerdától a B2-92 rádió

2000.05.29. 18:53
Szerda estétől - péntek, szombat kivételével - naponta félórában a budapesti Tilos Rádió sugározni kezdi a Belgrádban betiltott B2-92 rádió műsorát. Az akció azonban csak augusztus utolsó napjáig tarthat, mivel ekkor eltűnik az éterből a Tilos Rádió műsora is.
B2-92 a Tiloson
Példaértékű összefogás
Május 17-én a szerb kormányerők megszállták a B2-92 Rádió stúdióját és minden technikai berendezést lefoglaltak, a munkatársakat pedig kitoloncolták az épületből. A műholdas és Internetes sugárzást néhány óra alatt megszerveztük, de földi frekvencián azóta sem adunk, az egyetlen ilyen sugárzási lehetőségünk a Tilos budapesti 98-as megahertzen lévő frekvenciája lesz - közölte Marija Milosavijevics, a B2-92 munkatársa, a két rádió közös sajtótájékoztatóján.

A szerb független rádiós példaértékűnek nevezte a budapestiek segítségét, amire bármikor számíthat a befogadó Tilos is, ha hasonló helyzetbe kerülne. A napi 24 órában jelenleg is sugárzó rádió kilenc órás híreit fogják leadni a 98-as frekvencián, amelyet a háború elől elmenekült mintegy 50 ezer szerb hallgathat majd.

A Tilos Rádió vezetői azt is lehatározták, hogy szerveznek egy közös partit a szerbekkel, ahol a B2-92 Rádió zenei világát is megismertetnék a budapestiekkel.

A Tilos Rádió honlapján egyébként arra biztatja a független rádiók kedvelőit, hogy faxüzenetben tiltakozzanak a szerb hatóságok akciója ellen a Jugoszláv nagykövetségen. A Tilos Rádió szolidaritási akciója miatt az adó minden műsora fél órával később kezdődik.

A Külügyminisztérium közleményben üdvözölte a Tilos Rádió akcióját, amelyet Martonyi János külügyminiszter személyesen is példamutatónak értékelt. A nyilatkozat szerint a Tilos akciójával egyértelműen kiáll a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságának hatalmi korlátozásokkal szembeni maradéktalan tiszteletben tartása és érvényesülése mellett.

Augusztus 31-ig ad a Tilos Rádió

Rozgonyi Zoltán, a rádió ügyvezetője közölte: sajnos a szolidaritási akciónak augusztus 31-én jelenlegi formájában vége szakad, miután a Tilos ekkor sugározza utolsó adását az FM98-as meghertzen. Utána bizonytalan ideig csak az Interneten, illetve kábelen lesz hallható az adás.

Elképzelhető, hogy addigra elbírálja a médiahatóság ideiglenes frekvencia iránt beadott kérelmüket, végleges megoldást azonban az hozhat, ha a Tilos megnyeri a két ki nem osztott budapesti non-profit frekvencia valamelyikét.

Erről elvileg szeptemberig kellene döntést hoznia az ORTT-nek.