Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Az ember, aki meghackelte a tüntetést

2004.01.14. 20:08
Miért nem bántották az egyetlen szimpatizánst a Tilos elleni, botrányos tüntetésen? A rádió Szent Ference saját versével járkált a feldühödött tömegben.
"Nem az igazság, csak a hús irgalmatlan tömege" - vettük észre a Tilos rádiós tüntetés egyik fotóján az oda nem illő mondatot. Meglepődésünket tovább növelte, hogy a transzparenset tartó emberben a rádió kuratóriumának tagját véltük felismerni. Paizs Miklós nyilvánvalóan csak azért kerülhette el az inzultust, mert a körülötte álló, Medgyessy lemondását követelő tüntetők elmulasztották értelmezni az inkább költői, mint politikus szöveget, gondoltuk. Alaptalanul.

irgalmatlan tomeg
Irgalmatlan tömeg

A rádiós lapunknak ugyanis elmondta, a polgári körök felhívására érkezettek láthatóan rájöttek, a sajátos szövegű transzparens nem a jobboldali értékrend alapján íródott. "Aki elolvasta, annak lefagyott a mosoly az arcáról" - számolt be az akció hatásáról Paizs.

A zászlóégetés, dobálás, kordonrázás tükrében ugyanakkor meglepő, hogy a rádióst a leleplezés után sem érte inzultus. Mint elmondta, attól eltekintve, hogy néhányan drogosnak nevezték, senki nem bántotta. Egy fiatal, fekete bomberdzsekis, bakancsos tüntető ugyan felszólította, hogy adjon magyarázatot jelenlétére és táblájának szövegére, de a körülötte állók végül lecsendesítették.

A Tilos Konrad Lorenze

A tervéről korábban értesülő rádiósok érthetően hevesebb reakciókra számítottak. A legtöbben, félve az atrocitásoktól, igyekeztek lebeszélni a performanszról.

Paizs elmondása szerint azonban bízott akciójában, amelyet három nap alatt, egy etológus alaposságával dolgozott ki. A performansz leglényegesebb elemeként a kiszolgáltatottságot nevezte meg.

A performer számított rá, hogy amennyiben egyedüli rádiósként jelenik meg a tömegben, nem fogják bántalmazni. Transzparensét is úgy tervezte, hogy két fogantyúját tartva, széttárt kézzel, a védtelenség jellegzetes pozitúrájában jelenhessen meg vele, rögtön két kulturális ikont is megidézve: Keresztelő Szent Jánost csakúgy, mint a nyakát az oroszlán elé tartó Konrad Lorenzet.

Emellett remélte, hogy az egyik költeményéből választott részlet nem lesz annyira direkt, hogy azt provokációként értelmezhesse bárki is. A költőként is működő rádiós soraival arra akart rámutatni: sokan azt gondolják, ha tömegesen hiszik ugyanazt, az annak a bizonyítéka, hogy igazuk van.

A Tilos Assisi Szent Ference

Paizs az eset után sikerként értékelte a performanszot. "Arra készültem, hogy kérdőre vonnak, a végső esetben leköpnek, de számítottam rá, hogy tettlegességig nem fajulnak a dolgok. Meg akartam mutatni, hogy képesek vagyunk elfogadni más véleményét, világnézetét, és hogy nem szabad félnünk egymástól" - vallotta a Tilos Rádió Assisi Szent Ferenceként.

Paizs a jelenlegi helyzetben is lát reményt a szabad véleménynyilvánításra, politikai elemzőként viszont úgy gondolja: a párbeszédre még nem érett meg a szituáció.

A rádiós egyébként elfogadta a jobboldali beállítottságú Hír tévé szerda esti meghívását, noha tapasztalatait az adóval kapcsolatban nem nevezte kedvezőnek. Az interjúból ugyanis, amit a tüntetés után készítettek vele, csupán egyetlen mondatot adtak le, amely szövegkörnyezetétől megfosztva azt sugallta: ő maga is úgy véli, "a szocialisták állnak az izraeli zászló elégetése mögött".

A Hír TV elnökének helyreigazítása
Borókai Gábor az Indexhez eljuttatott levelében a következő képpen írja le a Paizs Miklós által említett interjút: "A Paizs Miklóssal készült interjú (2 perc 9 másodperc) szerdán kétszer és csütörtökön reggel egyszer teljes egészében látható volt a Hír TV-ben. A "szövegkörnyezetétől megfosztott" híradós mondat pedig a következőképpen hangzott: "Az volt a teóriám, hogy nem eshet semmiféle bántódásom, mert ezek sem veszélyes emberek, és mi sem vagyunk azok. Csak volt egy tévképzete a két tábornak egymásról." Se szocik, se zászlóégetés. (A hosszú változatban sem.)"

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.