Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Torgyán kétségbe vonja utódja jogait

2001.02.27. 20:44
Torgyán József, a földművelésügyi tárca nemrég lemondott vezetője az RTL Klub keddi híradójában élesen bírálta utódját amiatt, hogy Szabadi Bélától nyilatkozatot kér a volt politikai államtitkár két és fél éves hivatali munkájáról, és a távozásakor megsemmisített iratokról. Bánk Attila jelenlegi frakcióvezető szerint Torgyán meg akarja akadályozni, hogy a megbízott agrárminisztert meghallgassák a kisgazdafrakció csütörtöki ülésén. Lapértesülések szerint Bánk és Boros is távozásra szólította fel Torgyánt.
Boros Imre megbízott vidékfejlesztési miniszter két nappal ezelőtt kért először hivatalos, jogérvényes nyilatkozatot Szabadi Bélától "túlságosan széles jogkörét, és pénzkiutalásait" illetően, valamint arról, hogy "milyen papírokat semmisített meg" távozásakor. Szabadi Béla azonban a minisztérium vezetőivel folytatott tárgyaláson nem volt hajlandó nyilatkozni munkássága utolsó napjairól, mert - mint a Mai Bliknek elmondta - csak ügyvéd jelenlétében hajlandó ilyen nyilatkozatot tenni.

Szabadi Béla
Mint arról az Index is hírt adott, Szabadi Béla irodájában távozása után több zsáknyi, ledarált iratot találtak, és a szemtanúk elmondása szerint utolsó munkanapján is zsákszámra hordta el a különböző papírokat irodájából.

A kereskedelmi televízió hírműsorában elhangzott: Torgyán József kisgazda pártelnök szerint Boros Imre megbízott miniszter ,,jogállamban ismeretlen módon, rangjához nem méltó módon" akarja volt államtitkárát meghallgatni.

"Boros Imrének nincs olyan jogköre, mintha ő lenne a központi bűnüldözői intézet igazgatója, néhány órás határidőket adjon" - fogalmazott a volt földművelésügyi miniszter utalva arra, hogy Szabadit futárpostával, egyik napról a másikra rendelték be meghallgatásra. Szabadi Béla ugyanakkor csak írásban, és előzetesen feltett kérdésekre hajlandó megtenni nyilatkozatát.

Szabadi Béla az RTL Klubnak arról számolt be: számításokkal bizonyítani tudja, hogy csak rendet tett, és nem semmisített meg iratokat. ,,Kiszámítottam, hogy 900 napos tevékenységem alatt annyi irat gyűlt össze, hogy azok megsemmisítés esetén 4 ezer zsákban férnének el" - közölte a volt politikai államtitkár.

Elhallgattatnák Borost a frakcióülésen?

Bánk Attila, miután Boros Imre megbízott agrárminiszter társaságában kisgazda országgyűlési képviselőkkel, és több megyei vezetővel tárgyalt, az MTI-nek elmondta: tíz országgyűlési képviselőt, illetve tíz megye képviseletében megjelent kisgazdavezetőket tájékoztatott az FKGP-ben és a frakcióban kialakult helyzetről. Hozzátette: arról is beszámolt a megjelenteknek, hogy Torgyán József nem akarja engedélyezni a március 1-jei frakcióülésen Boros Imre megbízott agrárminiszter meghallgatását.

A Népszabadság információi szerint Bánk Attila és Boros Imre kedd délután a Parlamentben megbeszélést folytatott Torgyán Józseffel, s felszólították, hogy távozzon a kisgazdapárt éléről. A pártelnök minderre nem reagált, felállt, és távozott. Bánk és Boros a nap folyamán számos kisgazda honatyával és az FKGP tizenegy megyei vezetőjével is találkozott. A megbeszéléseken Torgyán lehetséges elmozdításáról tanácskoztak.

Orbán még nem döntött az új miniszter személyéről

A miniszterelnök a Magyar Rádiónak kijelentette: nem számít rendkívülinek a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban és a tárcához tartozó vállalatoknál. ,,Boros miniszter úrral beszéltem erről, és azt mondta, hogy komoly átadás-átvételt kell csinálni" - mondta. A kormányfő szerint nincs különösebb gyanú, legalább is azt reméli, hogy az átvilágítások nem igazolnak majd semmifajta, széles körben terjengő gyanakvást.

Elmondta azt is, hogy Torgyán József pártelnök eddig Boros Imrét - a tárca jelenlegi megbízott vezetőjét - jelöltként nem nevezte meg, megjelölt azonban négy-öt másik személyt. A kormányfő jelezte, hogy a személyi döntéshez még jó néhány napra van szüksége.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!