Tüntetések, tévéfoglalások percről percre
Percről percre
2006. 09. 19., 10:27
szept. 17. 22:39Tüntetés a Parlament előtt
Néhány százan gyűltek össze a Kossuth téren, hogy Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra került hangfelvétele miatt tiltakozzanak. A be nem jelentett tüntetésen egyre többen vannak, és egyebek közt a kormány leváltását, új választások kiírását követelik. A rendőrség egyelőre békésen reagál a történésekre. Az eseményeket online közvetítjük.
szept. 17. 22:49A tüntetés oka
A parlament előtti tüntetést Gyurcsány Ferenc május végi, az MSZP balatonőszödi frakcióülésen mondott heves beszédének nyilvánosságra kerülése váltotta ki. A miniszterelnök a zárt ülésen arról beszélt, hogy nyilvánvalóan végighazudták az utolsó másfél-két évet. Azt mondta, ha felteszik a kérdést, hogy az utóbbi négy évben mit tettek, nyilvánvalóan nem találnak olyan kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetnének, azon túl, hogy "a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére". Bővebben >>>szept. 17. 22:52Bencsik a tömegben
A tömegben feltűnt Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője is, aki az Index kérdésére azt mondta, azért van itt, mert nem érti, hogy azok után, ami történt, miért nem mond le a kormány.szept. 17. 22:53A rendőrség kivár
Megjelent egy hangszórós rendőrautó is, de egyelőre nem szólították fel távozásra a zajos tömeget.szept. 17. 23:00Mit kiabál a tömeg?
A tömeg a spontán kialakult tüntetésen eddig a követkző jelszavakat skandálta: "Elkúrtad, elkúrtad", "Vesszen a kormány!", "Táncolj, Feri!", "Magyar rendőr velünk van", "Gyurcsány gyere ki". Legutóbb azt kiáltották, hogy "Ötvenhat, ötvenhat".szept. 17. 23:02Újabb rendőrök érkeznek
Újabb tucat rendőr érkezett a térre rohamsisakban. Az Országház körüli kordonnál álló sorfal pedig néhány lépéssel közelebb húzódott a tömeghez. Az emberek erre azt skandálták: "Magyar rendőr velünk van, magyar rendőr velünk van".szept. 17. 23:04Kik vannak a téren?
A tüntetés kezdetén leginkább fiatalok voltak a téren, most már nagyon vegyes a társaság, középkorú és idős embert is látni.
szept. 17. 23:08Az igazságügy-miniszter nézi a tömeget
Tudósítónk a Parlament hatos kapujánál látta Petrétei József igazságyügy-minisztert, aki a gyülekező tömeget szemlélte.szept. 17. 23:09Csurka István a helyszínen
Tudósítónk a Parlament előtt gyülekező tömegben látta Csurka Istvánt, a MIÉP elnökét. A pártelnok az Index kérdésére, hogy miért van itt, először azt mondta, hogy kedve volt kijönni. Utána kifejtette, hogy amint ő azt korábban megírta, alkotmányozó nemzetgyűlésre van szükség. Szerinte nem új kormány, hanem új rendszer kell Magyarországon.szept. 17. 23:13A rendőrfőkapitány a Parlament előtt
Érkezett egy rendőrségi csapatszállító autó, s azt megelőzően két Ford Transittal is jöttek újabb rendőri erők a térre. Megjelent Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitánya is. A tömeg azt skandálja: "Gyurcsányt vigyétek!".szept. 17. 23:15Gergényi: nem illegális a tüntetés
Választási és kampányidőszakban előzetes bejelentés nélkül is lehet tartani politikai összejöveteleket, ezért a rendőrség szerint a mostani tüntetés nem illegális, mondta az Index tudósítójának Gergényi Péter Budapest rendőrfőkapitánya.
A rendőrség elsődleges feladata a helyszínen a Parlament mint védett objektum biztosítása, és az esetleges törvénysértések megakadályozása - közölte a főkapitány.
szept. 17. 23:23"Esernyős éjszakai forradalom"
Egyfolytában esik az eső. Helyszínen tartózkodó tudósítónk már érzi a történelem szelét is. Szerinte a vasárnap esti tüntetés a történelemkönyvekbe "esernyős éjszakai forradalom" néven vonul majd be.szept. 17. 23:33Vége a dudálásnak
Rendőrautók zárták le a Kossuth térre vezető utcákat. Eddig ugyanis az arra járó autósok közül sokan dudálással fejezték ki egyetértésüket, s többen a győzelem jelét mutatták az autókból. Ennek most vége.szept. 17. 23:36Hányan vannak a téren?
Hivatalos rendőrségi becslés nincs arról, hányan lehetnek a téren. Tudósítónknak egy tömegbecslésben járatos rendőr nem hivatalosan azt mondta, szerinte 600-700 ember lehet a Kossuth téren. Az MTI több mint ezer emberről ír, a HírTV 2000 emberről beszél.
szept. 17. 23:37Petrétei nem nyilatkozik
A helyszínen tartózkodó Petrétei József igazságügy-miniszter nem kívánt nyilatkozni az Indexnek. A tárca vezetője Gergényi Péter rendőrfőkapitány mellett áll a Parlament 6-os kapujánál, és nézi a tömeget.szept. 17. 23:39A tüntetők barátkoznak a rendőrökkel
A téren a tüntetők beszélgetnek a rendőrökkel, azt mondják nekik, hogy ők is bérből élnek, így tudják miről van szó, miért jöttek ide az emberek. A rendőrök is viszonylag jókedvűek, egymás között arról beszélnek, hogy biztos a téren maradnak reggelig.szept. 17. 23:48Újabb emberek jönnek zászlókkal
Bár több Kossuth térre vezető utca le van zárva, tudósítónk látta, hogy kezükben zászlókkal újabb tüntetők érkeznek a térre.
szept. 17. 23:50Nem kell Csurka
A tömeg a hangoskodókat vagy radikálisabb kijelentéseket tevő személyeket leinti - tapasztalta tudósítónk. A tüntetésről szóló fórumon valaki azt írja: "néhányan biztos azt hiszik, hogy a neonáci, meg jobbikos/miépes fiatalok vannak kint, senki más. Néhány magyar zászlót látni lehetett a tömeg elejéről, de semmi több nem volt. Meg ez teljesen normális ilyenkor."A szemtanú szerint "amikor megjelent a MIÉP-es Csurka, akkor pedig a tömeg a "Nem kell Csurka!" rigmusba kezdett bele."
szept. 18. 00:03Zalaegerszegen is az utcára vonultak
A Hír Tv információi szerint Zalaegerszegen is az utcára vonultak az emberek, s a Gyurcsány-beszédből való mondatokat skandálják. A hírcsatorna a Kossuth téren már háromezer tüntetőről beszél.szept. 18. 00:06Gyarapodik a tömeg
A Kossuth téren lévő tömeget nehéz megbecsülni, mert az emberek szétszórtan állnak. Tudósítónk szerint most már ezer fölött van az emberek száma. A Hír Tv háromezer emberről beszél.szept. 18. 00:18Kétszázötven rendőr a téren
A Parlament körül körülbelül 250 rohamsisakos rendőrt látnak a távirati iroda tudósítói.szept. 18. 00:25Elindultak Gyurcsány házához?
A tömeg egy része Gyurcsány Ferenc házához indult demonstrálni - olvasható a Magyar Nemzet online kiadásában.szept. 18. 00:28Sólyomhoz a Várba
Egy húsz-harminc fős csoport egy nagy magyar zászlóval a "Sólyomhoz a várba" felkiáltásokkal igyekszik átjutni a tömegen.szept. 18. 00:31Több ezren vannak
Többen jönnek mint mennek, mondta tudósítónk, aki szerint most már biztos, hogy több ezren vannak a téren.
szept. 18. 00:32Kezd szervezetté válni a tüntetés
A Hír Tv szerint kezd szervezetté válni a tüntetés, valakik hangosításról próbálnak gondoskodni, más esőkabátokat osztogat a téren. Időközben egyébként elállt az eső.
