Vilma
-7 °C
4 °C

A koalíció már a folytatásra készül

Másfél tucat törvényjavaslat benyújtásával kezdené kormányzását a második Gyurcsány-kormány. De mik lennének ezek a javaslatok? Ki dolgozik ezeken? Ezúttal is számíthat-e az MSZP az SZDSZ támogatására?
Kuncze Gábor SZDSZ-elnök februárban még azt mondta, hogy ha az MSZP abszolút többséget szerez, akkor egyedül kell vállalnia a kormányzás felelősségét. Ennek ellenére többen is azt vallják, valószínűleg akkor is marad a kormánykoalíció, ha a kormánypártok nyernek, és ha a szocialisták abszolút többséget szereznek. "Nem számítottunk arra, hogy abszolút többséget szerezhetünk, ez csak Orbán szerdai visszavonulása óta tűnhet reális opciónak" - mondta egy kormányzati informátorunk.

Maradnak

Utalt arra, hogy az SZDSZ-ben az 1994-es koalíciókötés óta folyamatosan hallani olyan hangokat, amelyek a nem kényszerben születő koalíciót bírálják, de a kormánypártok nyerése esetén sokan a koalíció folytatását fogják szorgalmazni. "Nem számolunk azzal, hogy nem együtt folytatjuk, nem valószínű egy ilyen forgatókönyv" - fejtegette forrásunk, aki szerint az MSZP vezetői közül az elmúlt hónapokban még az SZDSZ-szel kevésbé rokonszenvezők sem vetették fel, hogy szakítani kellene. Sőt, mivel Kuncze Gábor és Gyurcsány Ferenc egy autóban utazva járja az országot, nyilván szóba kerül a koalíciós kormányzás folytatása is.


Fotó: Fekete András

Személyi kérdésekben csak azután döntünk, ha a programokban megállapodtunk" - szögezte le az elmúlt napokban többször is Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Sarokpont

Személyi kérdésekről eddig valóban nem esett szó, az viszont sejthető, az egészségügyi tárca irányítása, és az ezzel összefüggő kérdések lesznek a tárgyalások legnagyobb és legnehezebb kérdései. Az SZDSZ évek óta a több biztosítós modell bevezetését hajtogatja, a szocialisták viszont többször is egyértelművé tették, ők nem így képzelik el az egészségügy rendbetételét.

"A probléma az lehet, hogy amíg nálunk egyelőre nem látunk megfelelő embert a feladatra, az SZDSZ részéről Kóka János és Molnár Lajos is alkalmas lehet" - mondta egy szocialista politikus, aki emlékeztetett arra, hogy a szabad demokraták már többször jelezték, az egészségügyi tárca megszerzése a tárgyalások egyik sarokpontja lehet.

A kormányban dolgozó forrásunk szerint Kuncze Gábor gyakorlatilag bármilyen miniszteri posztot megkaphatna az új kormányban, ebben az esetben Kóka János vehetné át az SZDSZ vezetését, szervezését. Persze egyelőre az tűnik valószínűbbnek, hogy Kóka miniszter marad az új kabinetben is.

Nem lesz nyaralás

"A mi kormányunknak nem kell a 100 napos türelmi idő. Még a kormányalakítás előtt megállapodunk a lényeges kérdésekről, és az első kormányülés után másfél tucat törvényt terjesztünk az Országgyűlés elé, hogy a parlament ne nyaraljon, hanem dolgozzon" Ezt is többször elmondta már a miniszterelnök.

Úgy tudjuk, ezek a törvényjavaslatok főleg az MSZP első 100 lépésének pontjait érintik, és ezek Szilvásy György, a kormányfő kabinetfőnökének irányításával készülnek, és a miniszterelnök által emlegetett időpontra el is készülnek.

A törvények zöme egyszerű többséggel életbe léphet, de akad olyan javaslat is, amihez négypárti együttműködés kell. Egyelőre azonban kétséges, hogy ezekre mekkora esély lesz. Orbán Viktor az esetleges ellenékiségre készülve az Inforádiónak azt mondta, nem fogja megszavazni azokat a megszorító intézkedéseket, amikre a nagy deficit miatt várhatóan rákényszerül a következő kormány. Semmilyen megszorító intézkedést nem támogat a Fidesz a választások után, jelentette ki. "Ne számítson arra a leendő Gyurcsány-kormány, hogy miután becsapta a választókat, kiravaszkodta a voksaikat, eltitkolta a helyzetet, s így megszerezte a győzelmet, majd bevallja, hogy rossz a helyzet, az ellenzék segítségét kéri. Na ebből nem esznek!" - fogalmazott Orbán.

Parlamenti keretek

Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese az Indexnek elmondta, a szocialisták első lépései között lenne a házszabály módosítása, ami például a jelenlegi napirend előtti felszólalások menetét egyszerűsítené. A javaslat szerint mezei képviselők is felszólalhatnának, amihez eddig csak a frakcióvezetőnek és frakcióvezető-helyettesnek volt joguk.

Annak is eljött az ideje, hogy az Alkotmánybíróság évekkel ezelőtti határozatához igazítsák a házszabályt, és minden párt, amely bekerült a parlamentbe, frakciót alakíthasson. A parlamenti bizottsági tagságot halmozó képviselőknek is véget ér a jó világ. Egy képviselő csak egy bizottságba tölthetne be tisztséget. Ez a bizottsági helyek csökkenésével, és a tisztségért kapott pénz növekedésével járna.

Ma a vizsgálóbizottságok kérésére csak az megy el, aki akar, viszont a házszabály úgy rendelkezik, mintha kötelező lenne. Végig kell gondolni, hogy a házszabályt módosítsuk, vagy más törvényekben tegyük kötelezővé a megjelenést, mondta Katona.


Fotó: Barakonyi Szabolcs

A parlament nem fejezett be minden törvényt 2002-2006 között, és akad még olyan jogszabály is, amelyet csak tárgysorozatba vettek (azaz eldöntötték, hogy vitáznak róla) illetve, amelynek parlamenti vitája közben ért véget tavaszi ülés.

Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a parlamentnek az ágazati középszintű érdekegyeztetésről, a vidékpolitikáról, a határőrségről, a postáról, az ifjúsági törvényről, a gazdasági és szociális tanácsról valamint a bírósági végrehajtásról kell szavaznia.

Mi lesz a hiánnyal?

Nagy kérdés, hogy sikerül-e a hatalmas költségvetési hiány miatt is előre bejelentett államháztartási reformról még májusban vagy júniusban dönteni.

A Fidesz szerint akkora a baj, hogy a kormány pótköltségvetés előkészítésén dolgozik, ezt a Pénzügyminisztérium viszont határozottan cáfolta. Kormányzati forrásaink ugyanakkor egybehangzóan állítják, hogy van tervük a hatalmas költségvetési hiány kezelésére, de erről senki nem árult el részleteket. Értesüléseink szerint az intézkedések egy része zárolásokat jelenthet a minisztériumoknál.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!