Judit
3 °C
6 °C

Vagyonnyilatkozatok - 2002

2002.06.17. 09:11

Kovács László külügyminiszter

Kovács László szocialista pártelnök, külügyminiszter egy 104 négyzetméteres XII. kerületi családi ház felét birtokolja, illetve egy 70 négyzetméteres XI. kerületi lakás negyedét. A képviselői illetmény hathavi összegét meghaladó ingóságként lakás berendezési tárgyakat és háztartásai gépeket jelölt meg. Rendelkezik egy 5,3 milliós befektetési jeggyel, de nyolcmilliós jelzáloghitelt is felvett. Külügyminiszterként 430 ezer forint a jövedelme, míg MSZP elnökként 230 ezer forintot kap bruttóban. Kovácsnak nincsen se autója, sem pedig gazdasági érdekeltsége.

Kovács Kálmán informatikai miniszter

Kovács Kálmán informatikai miniszter egy XVI. kerületben lévő 83 négyzetméteres lakás felét tulajdonolja felerészben. Egy 1999-es évjáratú Opel Astrát, egymillió forint megtakarítást és másfélmilliós kézpénzt vallott be. Emellett van félmillió forint tartozása és egyetemi oktatóként havonta 49500 forint üti a markát. Arról nem számolt be a politikus, miniszterként mennyi a javadalma.

Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter

Kóródi Mária környezetvédelmi miniszternek egy 75 négyzetméteres II. kerületi lakása van, ezt éppúgy 1999-ben vásárolta, mint VW Passatját. Megtakarítása, készpénze nincsen, de tartozást jelzett bevallásában, viszont arról nem emlékezett meg ő sem, mennyi miniszteri fizetése.

Magyar Bálint oktatási miniszter

Magyar Bálint oktatási miniszter továbbra is 150 négyzetméteres II. kerületi lakásában lakik, melyet feleségével közösen tulajdonol. Perőcsényen egy parasztházzal rendelkezik és vannak családi bútorai, illetve festményei. Bankbetétje ugyancsak közös feleségével és hozzávetőlegesen 3 milliós megtakarításuk van. Magyar bevallásának kitöltése napján még nem volt tisztában azzal, mennyi lesz miniszteri fizetése, így ebbe a rublikába egy kérdőjelet helyezett.

További vagyonnyilatkozatok: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.