Gyanúsítottként hallgatták ki Terézváros polgármesterét

2009.01.23. 14:28
Eddig összesen hét gyanúsítottja van a terézvárosi ingatlanbotránynak. Pénteken reggel Verók István polgármestert hallgatták ki, de nem tett vallomást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint péntekig hét embert hallgattak ki az Andrássy út 47-es számú épület eladása kapcsán, gyanúsítottként, hűtlen kezelés ügyében. Mindannyian megtagadták a vallomástételt és panaszt nyújtottak be a gyanúsítás ellen. A benyújtott panaszokat a Fővárosi Főügyészség bírálja el. A BRFK a közeljövőben további 6 ember gyanúsítotti kihallgatását tervezi.

A pénteken kihallgatottak egyike Verók István, a kerület polgármestere, aki a kérdéses eladás idején, a 2002-2006-os önkormányzati ciklusban is a kerület polgármestere volt. Őt reggel, a rendőrség Gyorskocsi utcai épületében hallgatták ki gyanúsítottként, majd kihallgatták az akkori testület egy másik tagját is. Bár a rendőrség közleményéből nevek nem derülnek ki, de az bizonyos, hogy Verók István sem tett vallomást.

Úgy tudni, kedden egy, szerdán és csütörtökön két-két önkormányzati képviselőt hallgattak ki és rabosítottak, azaz DNS-mintát valamint ujjlenyomatot vettek tőlük, és fotóik bekerültek a rendőrség nyilvántartásába. A VI. kerületi volt és jelenlegi testületi tagok egy részét az Andrássy út 47. szám alatti ingatlan adás-vételével kapcsolatban felmerült hűtlen kezeléssel gyanúsítják, vagy fogják meggyanúsítani. Ez feltehetően az akkori szocialista-szabaddemokrata-Centrum párti frakció legnagyobb részét érinti. Ők a polgármesterrel együtt 2002-2006-ban 14-en voltak, az eddigi adatok szerint az ügynek 13 gyanúsítottja lesz.

Kedden Verók István egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy büntetőügynek álcázott politikai bosszú folyik, a nyomozást erős politikai nyomásra indították meg, ezért kezdeményezik a Fővárosi Főügyészség kizárását a nyomozásból. Ezen kívül az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mert szerintük a büntetőeljárás alkotmányellenes. Hozzátette, hogy a 2002 óta ellenzékben lévő Fidesz-KDNP azzal, hogy politikai nyomás alá helyezte az ügyészséget, elérte, hogy az Andrássy út 47. számú ingatlan elidegenítése ügyében a testületi ülésen igennel szavazó képviselőket gyanúsítottként idézzék be és hallgassák ki rendőrségi eljárás keretében.