Nyomozók vitték el a terézvárosi vagyonkezelő vezetőjét

2008.01.24. 14:54
Január 23-én délután, háromnegyed öt körül a Nemzeti Nyomozóiroda korrupcióellenes alosztályának munkatársai váratlanul megjelentek a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt igazgatósági ülésén, és magukkal vitték a társaság vezérigazgatóját.

Nyomozók szakították félbe Budapest VI. kerületi önkormányzatának vagyonkezelő cégének igazgatósági ülését, hogy magukkal vigyék a vezérigazgatót. A cég vezetőjét őrizetbe vették. Illés Zoltán, az igazgatóság fideszes tagja látni vélte azt is, ahogy a vezérigazgatót kérdezgető rendőrökhöz kollégájuk rabláncot visz be. Majd a nyomozók fénymásolni kezdték a testület elé szánt egyik sürgősségi előterjesztés iratanyagát, melyben egy önkormányzati bérlővel kapcsolatos elszámolási vitáról és egy üzlethelység eladásáról van szó.

Illés Zoltán az Indexnek azt mondta, hogy arra lettek figyelmesek, hogy a tárgyalóterem mellett nagy mozgolódás kezdődött. A Nemzeti Nyomozóiroda korrupcióellenes alosztályának egyik nyomozója közölte, hogy a vezérigazgató úr nem tudja tovább folytatni a megbeszélést, mert most velük kell menjen.

"Ezután még letárgyaltuk az utolsó napirendi pontot, majd azt láttam, hogy az egyik rendőr vezetőszíjat, és annak a végén feltételezhetően bilincset visz abba a szobába, ahol a vezérigazgatóval kollégái beszélgettek" - nyilatkozta az Indexnek Illés.

A Nemzeti Nyomozóiroda nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban. A terézvárosi képviselőtestület ma délután ülésezik, feltehetően szóba kerül a szerda délutáni eset.

A kerület szűkszavú sajtóközleményt adott ki, mely szerint az önkormányzat nem hivatalosan, de értesült a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának őrizetbe vételéről. Ezért Verók István polgármester tájékoztatást kért az ügyészségtől.

2007. szeptemberében elsőfokon négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélték sikkasztásért Ispánkai László volt szocialista önkormányzati képviselőt, a vagyonkezelő egyik előző vezetőjét. Ispánkai és utódjának ügye feltehetően nincs összefüggésben.