Megszüntették a Vállalkozók Pártját
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Az ügyészség kezdeményezésére a Fővárosi Bíróság december 12-én nem jogerős ítéletében kimondta a rendszerváltás óta működő Vállalkozók Pártjának megszüntetését.
Igazodtak a szövetséghez
Az elsőfokú döntés röviddel azután született, hogy egy másik bírósági határozat értelmében Herman István, a VP korábbi Heves megyei vezetője lett a pártelnök Császár Antal helyett. A Fidesz szövetségesi hálózatába tagozódott szervezetnél október végén Székesfehérváron zajlott le egy tisztújító kongresszus, amit Császárék csupán nagygyűlésnek értékeltek, és azt állították, hogy "a kongresszusi küldötti megválasztások igazolása nélkül a Fidesz alapszabályához igazítva, gyökeresen megváltoztatták a Vállalkozók Pártja alapszabályát, s ennek megfelelően, főleg maguk közül új tisztségviselőket is választottak".
Orbán Viktor a Vállalkozók Pártjának 2005-ös rendkívüli kongresszusán
Van megoldás
Herman István az Indexnek elismerte, hogy másfél hónapja első fokon valóban kimondták a párt megszüntetését, de mint mondta, a múlt terheivel nem akar foglakozni. A megszüntetési javaslat ugyanis az előző vezetés idején elkövetett hibák és hanyagságok miatt keletkezett, a VP a két választási cikluson keresztül nem állított jelöltet, és nem is regisztráltatta magát, állította az elnök. A VP fellebbezett ugyan a döntés ellen, de a párt már készül arra, hogy másodfokon sem változtatják meg a döntést. Harman szerint "mindenre van megoldás": az átalakulás folyamatban van, nem lehet hagyni hogy a 17 év alatt összegyűlt tagság "a politikai napfürdőben tetszelgőknek" essen áldozatul.
Császár Antal azt hangoztatta, hogy érthetetlen az ügyészség fellépése, szerinte ugyanis voltak a pártnak jelöltjei. Ennek nyomát azonban a választási iroda honlapján nem találtuk.
Egyszer madnem 2 százalékon volt
A Vállalkozók Pártja különböző helyi vagy kistérségi szerveződéseiből alakult 1990-ben, és Palotás János vezetésével a liberális oldalt erősítve kevesebb mint 2 százalékot ért el a választáson. 1992 márciusában Zwack Péter likőrgyárost, az Antall-kormány által kinevezett, majd 1991 márciusában visszahívott washingtoni nagykövetét választották elnöknek, de 1994-ben már csak 0,6 százalékon állt a párt támogatottsága az országgyűlési választáson. A VP 1998-ban már segédcsapatként az MDF oldalán jelent meg. Az akkori elnök, Ékes József két cikluson át a Fórum frakciójában ült. Az őt váltó vezetés a Fidesz mellett tette le a voksát, Orbán Viktor a 2006-os választások előtt a győzelem esetén bevezetendő vállalkozásbarát adórendszer kidolgozásával bízta meg a szervezetet, a párt azonban túl radikális javaslatokkal állt elő, így kimaradt a választási szövetségből is.