Gyurcsány: Maradok

2006.09.28. 19:21
Gyurcsány Ferenc, Molnár Gyula, Demszky Gábor és Hiller István az önkormányzati választási kampányukat egy közös rendezvényen lezárta. Horn Gyula autogramot osztogatott.

Alig ezren voltak, de a rutinos programszervezők segítségével csaknem teltházasnak tűnő csarnokban búcsúztak a szocialisták és a szabad demokraták a kampánytól. A SYMA-csarnok egy hónapja, Újhelyi István által átadott szárnyában 95 százalékban idősebb emberek várták a kampányzáró kormányfőt.

A bevezetőt Weinek Leonard, az MSZP és az SZDSZ közös zuglói polgármesterjelöltje mondta, akiről nagyszerű életrajzot súgott a fülünkbe egy szocialista szimpatizáns. Weinek dédapja volt az akkori román király lószállítója, sőt ugyanabból a ménből került ki a szobrot kapott Imperial apja is, ezért a fiú is állattenyésztőnek tanult, aztán elvégezte a közgázt, majd a jogot, később Amerikában is közgazdasági diplomát szerzett. És Balázsy Pannát (az RTL Klub volt műsorvezetőjét) feleségül vette.


A legkitartóbbak

A rendezők a színpadnak olyan hátteret találtak ki, amelyről nem lehetett elsőre megállapítani, hogy mit gondoltak bele, mindenesetre a világoskék, felhőcskés háttérre szocialista polgármesterjelöltek kis alakú igazolványképét vetítették, amik lassan száldogáltak felfelé, mintha a mennybe tartanának. Az allegória kifejtésére a rendezők nem vállalkoztak.

Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke bejelentette, hogy az emberek azt mondják: "tartsunk ki, és nyerjünk", majd kijelentette, hogy Tarlós lelepleződött, már bizonyos, hogy nem független jelölt. Orbán "a szavakkal játszik", mondta még Molnár, aki úgy hallotta, hogy a Szabadság téri tüntetők azt is követelték, hogy a fradi kerüljön vissza az NB1-be, de aztán eszébe juthatott, hogy Budapesten ez anyira nem poén, és gyorsan hozzátette, hogy szereti a focit, és szurkol "tulajdonképpen a fradinak is".

Demszky Gábor hosszasan a jobboldal és a szélsőjobb "példátlan együttműködéséről" szónokolt. Bejelentette, hogy Budapesten van értelme lakásokat építeni, mert a KSH szerint tavaly többen költöztek a fővárosba mint onnan el. Egy kis oldalvágás a kormányfőnek: "amit nekem ígért, azt mindet teljesítette". Majd egy poén követezett: Schmitt "Független" Pálról, amit nevetéssel honorált a közönség, ezért a viccet gyorsan megismételte: Tarlós "Független" Istvánra is felépítve.


Demszky, Gyurcsány, Hiller

Demszky Tarlósnak felrótta, hogy meg akarja ünnepelni annak a Horthy Miklósnak a Budapestre bejövetelét, aki először nevezte a fővárost bűnös városnak. A főpolgármestert Hiller István szocialista pártelnök követte, aki nagy tétről beszélt, mert "az önkormányzatiság a demokrácia oszlopa", majd beszéde közben két puszit adott a kormányfőnek, és arra kért mindenkit, hogy a családban, a szomszédban, a boltban a sorban vegyék rá az embereket, hogy "tegyék meg azt a 300 métert, és szavazzanak a szocialista jelöltre".

Gyurcsány már vörös háttér előtt a jobboldalról beszélt. Szerinte a jobboldal tagjainak nem érhet meg annyit a hatalom, hogy a radikalizmussal játszanak. Az elmúlt két évről, ezelőtt a hallgatóság előtt most azt mondta, hogy ő is csak "szem volt az illúziók láncolatában". "Ha nem hagytam volna illúzióban ringatni magamat, akkor ma könnyebb lenne a szívem" - mondta.

"Én vagyok Magyarország megismételhetetlen darabja" - mondta még, amire egy síró nő hagyta el a közönség sorait. A kormányfő kijelentette, hogy ő tulajdonképpen már korábban is mondta, micsoda baj van, de "félve, aggódva, hogy ne higyjétek, nektek is dolgotok van. De megtanultam a leckét. A máért nem szabad feláldozni a holnapot" - jelentette ki. "Én, maradok" - tette hozzá.

A kormányfő beszéde végén még óva intett attól, hogy olyanra adjuk a voksainkat, akik azt gondolják, a következő négy évben meg kell küzdeni a kormánnyal. A kampányzáró autogram-osztogatással zárult.