Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Szabadlábon védekezhet Zentai

2005.07.09. 20:40
Az Ausztráliában élő Zentai Károly életkorára való tekintettel szabadlábon védekezhet. Náci bűnökkel vádolják és a kiadatását kérik.

Óvadék ellenében szabadlábra helyezték Ausztráliában a háborús bűncselekmény elkövetésével gyanúsított Zentai Károlyt, jelentette az ABC ausztrál közszolgálati rádió. A férfit a magyar hatóságok kiadatási kérelme alapján pénteken tartóztatták le Perth-ben. A 83 éves magyar származású férfit helyi idő szerint aznap késő este meg is hallgatta a város egyik bírósága, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezte, ami kiadatási eljárás esetében igen ritka, ugyanakkor az is tény, hogy Ausztrália még soha nem adott ki háborús bűnöst.

A náci háborús bűnöket elkövetők után kutató Wiesenthal Központ bukkant Zentai nyomára 2005 elején, és akkor a férfi felajánlotta, hogy önként hazatár Magyarországra, hogy bizonyítsa ártatlanságát, a magyar katonai ügyészség azonban közben nyomozni kezdett ellene, és megalapozottnak találta a gyanút. A férfit egyébként azzal gyanúsítják, hogy a magyar hadsereg tisztjeként 1944. november 8-án részt vett egy 18 éves zsidó fiatalember, Balázs Péter megkínzásában és meggyilkolásában.

Zentai ügyvédje, Michael Bowden védence életkorára és Ausztráliában töltött immár több mint 50 évére hivatkozott és arra, hogy nyilvánvalóan nem kell a menekülésétől tartani, amint azt a bíróság megállapította. Bowden szerint a bírósági procedúra ezzel csak elkezdődött és még jelentős időt vehet igénybe. A kiadatást számos alapon megtámadják, és nemcsak törvényi és formai követelmények alapján, hanem arra a módra hivatkozva is, amellyel beszerezték a kérelmet alátámasztó eredeti bizonyítékot, mondta az ügyvéd.

Bowden megerősítette, hogy védence változatlanul tagadja az ellene felhozott vádat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!