Mária
-7 °C
3 °C

Féltékenységből öntötték le kénsavval a kismamát

2004.12.14. 11:40
Egy belga lap értesülései szerint a november végén savval leöntött magyar nőt tévedésből támadhatták meg. Támadója azt hitte, hogy férjének szeretője. A gyanúsítottat néhány nap múlva elkapták, a lap szerint szellemileg zavarodott.

Féltékenységből lett szörnyű bűntény áldozata egy magyar nő Belgiumban, azért öntöttek kénsavat az arcába, mert a támadó azt hitte, hogy férje szeretője.

A La Derničre Heure című belga lap keddi száma szerint a nő már túl van az életveszélyen, s bár arca elroncsolódott, el tudta mondani, mi történt vele.

Nem értette, mit kiabál

A beszámoló szerint a nő már a tragikus eset előtt is többször találkozott a belga üdülőváros, Oostende utcáin későbbi támadójával, egy nővel, aki minden egyes alkalommal válogatott szidalmakkal fogadta. Mivel a nő nem értette a szöveget, egy járókelővel fordította le a lényeget, ami szerint az ismeretlen nő azzal vádolja őt, hogy férje szeretője.

Megrémülve ezektől a közjátékoktól elment a rendőrségre feljelentést tenni, és ezt legközelebbi találkozásukkor az ismeretlen nőnek is elmondta.

Egy időre kómába esett

A tragédia napján, november 24-én este hat óra tájban hét hónapos kislányával sétált Oostendében, amikor újra előbukkant az ismeretlen, s valamivel arcon öntötte. "Eleinte semmit sem éreztem" - mondta az áldozat.

Nem sokkal később azonban elviselhetetlen fájdalom járta át a testét, a folyadék ugyanis kénsav volt. Méghozzá olyan töménységű, hogy még annak az ápolónőnek is égési sérüléseket okozott az arcán és a kezén, aki a kórházban elsősegélyben részesítette.

A magyar nőt harmadfokú égési sérülésekkel szállították kórházba, s egy időre kómába esett. Kislányának szerencsére nem történt semmi baja.

A rendőrség néhány nappal a támadás után őrizetbe vette a merénylőt, aki tagadott, de a sav nyomait megtalálták a kabátján. Habár a lap szerint szellemileg zavarodott, vádat emeltek ellene szándékos súlyos testi sértésért.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!