Az Egyesült Államokban évente megrendezett Stella díjátadón bemutatták a 2008-ban indított legfelháborítóbb polgári peres eljárásokat. A kaliforniai lapkiadó és újságíró Randy Cassingham által még hét éve alapított díjat Stella Liebeckről, egy új-mexikói asszonyról nevezték el, írja a Telegraph. Liebeck 1992-ben 2,86 millió dollárra (kb. 600 millió forint) perelte sikeresen a McDonald's-ot, amiért állítása szerint az egyik gyorsétteremben megégette őt a túl forró kávé.
A korábbi évekhez hasonlóan 2008-ban is bőven voltak meglepő esetek. Egy asszony például 113 ezer dollárt harcolt ki, miután egy philadelphiai étteremben barátja arcába löttyintette az italát, majd a kiömlött folyadékon megcsúszott és eltörte a csuklóját. Egy arkansas-i férfinek pedig 14 ezer dollárt és az orvosi költségek megtérítését ítélték meg, amiért fenékbe harapta az egyik szomszédja kutyája, miután légpuskával többször is meglőtte az állatot.
Kara Walton Delaware-ben kapott 12 ezer dollárt, miután két fogát is kitörte, amikor leesett egy bár mellékhelyiségének az ablakából, amin keresztül megpróbált bemászni. Texasban egy másik nő sikerrel perelte egy bolt tulajdonosait, akiknek az üzletében megbotlott saját gyerekében és ezért eltörte a csuklóját. A legjobban mégis egy washingtoni ügyvéd járhat, aki többek között az okozott sokkra hivatkozva 65 millió dollárt követel egy vegytisztítótól, ami elvesztette a nadrágját. Az ügyben egyelőre még hoztak ítéletet.
Számos esetben bűnözők is sikerrel követeltek kártérítést. Terrence Dickson egy családhoz akart behatolni, azonban a betörő egy hétig bent ragadt a garázsban, amiért végül félmillió dollárral lett gazdagabb. Carl Truman pedig 74 ezer dollárt kapott Kaliforniában, miután áthajtott a kezén a szomszédja, akinek az autójáról éppen a dísztárcsákat próbálta lelopni.
Több jogász szerint a gazdasági helyzetre való tekintettel 2009-ben még az előző évnél is többen bepróbálkoznak majd az efféle kreatív pénzkereseti lehetőségekkel. „Szándékosan fura dolgokat raknak a szendvicsükbe, aztán perrel fenyegetik meg a gyorséttermet" - mondta Jim Fedalen, egy kaliforniai ügyvéd a Telegraphnak. „Meg lennétek lepve, ha tudnátok mennyi vállalat fog kifizetni több ezer dollárt. Még akkor is, ha átverést sejtenek a háttérben, inkább elkerülik a perrel járó negatív hírverést." Szerinte a bírók legtöbbször a sértettek pártjára állnak, és teljesen nevetséges ügyekben ítélnek meg kártérítéseket.