Árpád
3 °C
12 °C

Kukások lesznek a rendőrség őrszemei

2009.03.07. 14:20 Módosítva: 2009-03-07 16:46:53
A kukásokat is bevonják a betörések elleni harcba két nagy-britanniai faluban. Ötven dolgozót már kiképeztek arra, hogy felfigyeljenek a betöréseket megelőző gyanús jelekre.

A betörések visszaszorításának érdekében a jövőben kukások is segítik a rendőrök munkáját Nagy-Britanniában, írja a Telegraph. Cambridge megyében első körben ötven kukás vett részt a rendőrség egyik tanfolyamán. Megtanították nekik, hogyan figyeljenek fel olyan gyanús részletekre, amelyek felett korábban esetleg átsiklottak.

A kukások majd Comberton és Swavesey falvakban segítenek be a bűnüldözésbe. Paul Robinson őrmester elmondása szerint a kezdeményezés a helyiek ötlete volt, akik szerint a betörések jelentik a legnagyobb problémát településeik életében. ""Így már észrevehetik a bejárati ajtókat próbálgató betörőket, vagy pedig a hátsó ajtó felé lopózó bűnözőket" - mondta a képzés előnyeiről Robinson.

A Cambridge megyei rendőrség a program sikere esetén a jövőben további eligazításokat tervez, a kukásokon kívül a mentők vezetőit, valamint más egészségügyi dolgozókat is bevonnának a betörők elleni harcba.

Azért kritikusai is vannak a kezdeményezésnek, egy civil szervezet képviselője például nevetségesnek tartja a kukások bevonását a bűnüldözésbe, ami szerinte a rendőrök dolga lenne. "Mindenki foglalkozzon a saját dolgával, a kukások űrítsék ki a kukákat, a rendőrök meg őrizzék a rendet" - mondta Mark Wallace.