Bertalan
11 °C
27 °C

Ketrecharcra kényszeríthették a diákokat

2009.03.20. 16:08
Összeeszkábált ketrecben ugrasztották egymásnak a diákokat egy texasi középiskolában, állítja a The Dallas Morning News csütörtöki számában egy belső vizsgálatra hivatkozva. Az intézmény korábbi igazgatója ugyanakkor tagadja, hogy bármi is történt volna.

Egy dallasi középiskolában a tanárok az elmúlt öt évben több alkalommal a fiúk öltözőjében kialakított ketrecbe zárták a diákokat, akiknek aztán puszta kézzel kellett megküzdeniük egymással, állította az intézményben 2008 közepén készített vizsgálati jelentésekre hivatkozva csütörtökön a The Dallas Morning News.

A lap információi szerint a South Oak Cliffben a korábbi igazgató és több tanár az iskolai szankcionálás módszerét látta a ketrecharcban, és így rendszabályozták meg az engedetlen diákokat. Az nem derült ki a cikkből, hogy milyen sérüléseket szereztek a harcok résztvevői.

Iskolai gladiátorok

"Ez a gladiátorokra emlékeztető szórakozás volt a személyzetnek" - mondta Frank Hammond kirugott iskolai tanácsadó, aki ugyanakkor személyesen nem látott egyetlen összecsapást sem.

Angela Williamsonnak fia azt mesélte még 2004-ben, hogy 5-10 percen keresztül kellett harcolnia egy másik diákkal, miközben a többiek önkivületi állapotban rázták a ketrecet és üvöltöztek. A gyerekek úgy viselkedtek, mintha egy arénában lettek volna.

"A fiam szerint ez volt a norma, összeeresztik őket a ketrecben." Az asszony állítása szerint az eset után találkozott az iskolában dolgozó egyik testnevelés tanárral is, aki támogatta a küzdelmet. "Azt mondta, hogy így rendezték el a nézeteltéréseket" - mesélte Williamson, aki a történtek után azonnal kivette fiát az intézményből.

Tagadják a vádakat

Az iskola éléről előző évben távozó Donald Moten korábbi igazgató a lapnak tagadta, hogy bármilyen harcot is rendeztek volna. "Ez barbárság. Nem tehetsz ilyet egy középiskolában, sőt, sehol sem" - mondta. "Soha nem történt ilyesmi, ezért nem is akadályozhattam meg."

A lap szerint ugyanakkor az egyik tanár azt mondta, hogy Moten utasította a bizonságiakat, hogy küldjenek be két diákot a ketrecbe, aztán rendezzék le egymást. Egy másik szemtanú arról számolt be, hogy a biztonsági főnök és a helyettes kosáredző parancsolt két diákot a ketrecbe.

Az iskolai felügyelőtestület közölte, hogy kivizsgálják, történt-e bűncselekmény az intézményben. Többen nem értették, hogy miért nem indult már korábban büntető eljárás az ügyben, a helyi rendőrség szerint őket eddig még nem keresték meg.

Az ügy alig egy héttel azután robbant ki, hogy szintén Texasban egy értelmi fogyatékosokkal foglalkozó Corpus Christi intézet több alkalmazottját őrizetbe vette a rendőrség, amiért egyfajta harcosok klubját rendeztek az otthon lakói között.