Kamu volt az őssejtbeültetés?

2009. július 30., csütörtök 08:55 |

Még tisztázni kell, kaptak-e őssejtet azok a páciensek, akik a hétfőn őrizetbe vett orvoscsoportnak fizettek kezelésenként ötmillió forintot vagy 25 ezer dollárt.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a lefoglalt fecskendőkben és infúziókban őssejtek helyett emberi fehérjét illetve sóoldatot találtak az eddigi vizsgálatok szerint, vagyis előfordulhat, hogy átverték a betegeiket.

Bucsek Gábor, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának vezetője a Kossuth Rádió Krónikájának azt mondta, fehérvérsejtet és sóoldatot készültek beadni egy betegnek a rajtaütésnél.

A rendőrök a budapesti Nyírő Gyula Kórház területén működő magánkórházban csaptak le a gyanúsítottakra, akik néhány órára béreltek ott helyet a beavatkozáshoz. Éppen egy ukrán beteg terápiájára készültek.

A rendőrségi intézkedés a kórháznak egy olyan épületrészében történt, amit bérleti szerződéssel egy magánegészségügyi szolgáltató bérel és ebben a bérleményben érvényes ÁNTSZ engedéllyel folytat járó- és fekvőbeteg ellátó tevékenységet, közölte Vadnai Marianna, a Nyírő Gyula Kórház megbízott főigazgatója. Vadnai vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy az intézmény érintett-e az ügyben, olvasható a csütörtöki közleményben.

A Nemzeti Nyomozó Iroda tavaly december óta gyűjtött információt az őssejtekkel foglalkozó csoportról - olvasható a cikkben. Az ügyben eddig négy embert vettek őrizetbe, szerdán valamennyiüket előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

A csoportra médiaszereplései hívták fel a figyelmet, amelyekből arra lehetett következtetni, hogy noha elvileg tilos, de mégis zajlik gyógyítás embrionális őssejtekkel. A nyomozás tavaly decemberben kezdődött, és azóta gyűjtötték a bizonyítékokat a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai.

Székely: Nem volt engedély az őssejtterápiára

Magyarországi egészségügyi intézményekben nem folyik tiltott őssejtterápia, illetve őssejtkutatás - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter.

Közölte: az ominózus cégnek őssejtterápiára nem volt engedélye, és az ÁNTSZ minden héten ellenőrzést tartott náluk. A tiltott tevékenységet magánházaknál, szállodákban csinálták, egészségügyi intézményekben ilyen tevékenység nem folyik és nem folyt.

Székely Tamás hangsúlyozta az is, hogy az őssejtkutatáshoz az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) engedélye szükséges, de az ETT ilyen engedélyt nem adott ki.

De mi az az őssejtterápia?

Az őssejtterápia divatos szó, de a tudomány még nagyon bizonytalanul
mozog ezen a téren. Nincs széles körben alkalmazott, biztonságos
módszer. Az esetlegesen illegálisan végzett terápiák hatása sem
garantálható. Bővebben itt.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Nincs rutinunk őssejtterápiában - 2009.07.29.
Magyarországon nincs engedély emberi őssejtkutatásokra. A világon csak kísérleti eljárások léteznek.
Több magyar klinikán is végeztek őssejtbeültetést - 2009.07.29.
A cég tulajdonosa Fásy Ádám és a klinikaszárnyat bérbeadó intézményvezető öccse, Seffer István, a megnyitón ott volt Lamperth Mónika is.
Illegális őssejt-beültetés Kaposváron? - 2009.07.28.
Az ismeretlen hatású eljárás ötmillióba került. Letartóztattak egy ismert plasztikai sebészt is.

Hasonló cikkek

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!