Rossz iskolába jelentett be bombariadót

2010.09.28. 19:41
Először nem a saját iskoláját mondta a telefonba egy diáklány, ezért két iskolát is bombariadó miatt kellett kiüríteni. A második telefont már saját mobiljáról indító tizennégy éves lányt elfogták a rendőrök.

Két újpesti iskolába is bombariadót jelentett be a tűzoltóság ügyeletén keresztül egy diáklány. Először véletlenül egy másik iskola címét adta meg, az első órán azonban látta, hogy zavartalanul folyik a tanítás, ezért saját mobiltelefonján hívta fel újra a tűzoltókat, hogy pontosítsa a címet. A rendőrök rövid idő alatt elfogták.

Az első hívás reggel fél nyolckor érkezett, a bejelentett újpesti gimnáziumot kiürítették, de a tűzszerészek nem találtak robbanóanyagot. A tűzszerészek kilenc óra után átnézték a másikat is, de ott sem volt bomba.

Közben az újpesti rendőrök elkezdték az ismeretlen telefonáló felkutatását és rövid idő alatt el is jutottak a másodikként megfenyegetett intézmény 14 éves tanulójához. A diáklány bevallotta, hogy ő volt a fenyegető. Közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt indult ellene eljárás, szabadlábon védekezhet.