Kigyulladt egy felhőkarcoló Sanghajban

2010.11.15. 11:13
Tizenketten meghaltak és sokan megsérültek hétfőn Sanghajban, amikor kigyulladt egy felújítás alatt álló felhőkarcoló, közölte a kínai állami média. A tüzet öt óra alatt tudták eloltani.

A legfrissebb adatok szerint már tizenkét halottja van a hétfői sanghaji felhőkarcolótűznek, közölte a Shanghai Daily a helyi kórházakra hivatkozva. A 28 emeletes sanghaji épületben helyi idő szerint nagyjából délután kettő órakor keletkezett a tűz. Először a felújítás alatt álló épületen lévő állványzat kapott lángra, a tűz hamar szétterjedt, nemsokára már az egész épület lángolt, közölte az Új Kína állami hírügynökség. A felállványozott épülethez több tucatnyi járművel érkeztek ki a tűzoltók, akiknek a munkáját helikopterek is segítették. A tüzet öt órával később sikerült eloltani.

Szemtanúk szerint a harmadik és a negyedik emeletről többen is az ablakokon át menekültek az épületben tomboló tűz elől. Sokan az épületben rekedtek. A helyi lapok információi szerint kilencven embert mentettek ki az épületből. Több mint ötven embert kellett kórházba szállítani, közülük kilencen súlyos állapotban vannak.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyien voltak a felújítás alatt álló épületben, ahol csak nemrég kezdték meg a munkákat. Az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozó lakók szerint a többség még az épületben lakott. Az Új Kína állami hírügynökség információi szerint 150 háztartásnak adott otthont az épület, amelyben tanárok laktak, sokan közülük már nyugdíjasok.