Cecília
4 °C
12 °C

Herczku és Mészáros feladta magát

2011.12.09. 10:35 Módosítva: 2011-12-09 11:36:09
A rendőrök megerősítették, hogy az eltűnt szolnoki házaspár holttestét találták meg Újszász közelében. A nyomravezetői díjat visszavonták.

Önként jelentkezett a rendőrségen Herczku Szabolcs és Mészáros Tibor, akik ellen európai elfogatóparancsot adtak ki a két hete eltűnt szolnoki házaspár ügyében – közölte a rendőrség.

Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az eltűnt szolnoki házaspár holttestét találták meg egy Újszász melletti dögkútban.

A rendőrök a kihallgatások eredményeként kedden találtak rá a két holttestre, és bebizonyosodott, hogy a Baunok házaspár tetemét találták meg.

A bűncselekmény miatt körözött Herczku Szabolcs és Mészáros Tibor csütörtökön önként megjelent a Nemzeti Nyomozó Iroda budapesti épületében, ahol őrizetbe vették őket, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat. Kihallgatásuk jelenleg folyamatban van.

Az ellenük kiadott körözést és európai elfogatóparancsot, valamint az ügyben kitűzött kétmillió forintos nyomravezetői díjat visszavonták, de a rendőrök továbbra is keresik a meggyilkolt házaspár két autóját.

A 60 éves Baunok István és 61 éves felesége november 17-én tűnt el a szolnoki, Kertész úti házukból. A nyomozók gyanúja szerint a 36 éves nagytarcsai Herczku Szabolcs és az ugyancsak 36 éves újszászi Mészáros Tibor rabolta el a házaspárt.

A rendőrök múlt pénteken elfogtak egy férfit, aki Mészáros Tibor rokona. A férfit szintén emberöléssel gyanúsítják a Baunok házaspár eltűnésével kapcsolatban – mondta korábban ügyvédje, hozzátéve: fellebbeznek az előzetes letartóztatás miatt.

Tasi Judit még hétfőn azt mondta, nem tudni, milyen bizonyítékok lehetnek, "a hatályos jogszabály nem teszi lehetővé, hogy a védelem a nyomozóhatóság rendelkezésére álló bizonyítékokat megismerhesse".