Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Nem divat az óvszer a szexrandikon

2005.06.02. 17:17
A magyar HIV-helyzetről szóló második riportunkban az internetes szexpartnerkeresés és a HIV magyarországi terjedése között kerestünk összefüggést. Tudományosan megalapozott választ nem kaphattunk, mert a HIV-statisztikák 2005 első negyedévében tapasztalt romlása a szakember szerint még nem elég számottevő ahhoz, hogy elemezni lehessen. Kiderült viszont, hogy az online partnerkeresők hosszú kapcsolatnál inkább a kölcsönös bizalomra, mint az óvszerre hagyatkoznak.

Megugrott a HIV-fertőzöttek száma Magyarországon az elmúlt néhány hónapban, adtuk hírül nemrégiben. Dr. Balogh Attila, az anonim AIDS-szűréssel foglalkozó szakorvos, aki megkongatta a vészharangot, azzal magyarázta a statisztikák megugrását, hogy "beindult a sex drive", amiért nem kis mértékben az internetes ismerkedés a felelős. Ennek az állításnak jártunk utána statisztikák, szakértők, felmérések és természetesen az interneten szexpartnert keresők hathatós segítségével.

Balogh Attila, az Anonym AIDS Tanácsadó Szolgálat vezetője szerint nem főként a netes ismerkedés, hanem az internetes ismerkedés gyorsasága miatt a fiatalokban kialakult türelmetlenség a felelős a meglódult statisztikákért. Bár az AATSZ-nél szűrésre jelentkezőkkel nem elsősorban erről beszélgetnek, Balogh orvosi tapasztalatai is azt mutatják, hogy a fiatalok alig várják, hogy találkozhassanak, és a valóságban is megélhessék a virtualitásban felfedezett, felfedett vágyaikat.

Balogh azt is elmondta, hogy a cikkünk megjelenése óta megtöbbszöröződött a szűrésre jelentkezők száma, és az egészségügyi minisztérium is érdemi párbeszédet kezdett a tárgyban a Nemzeti AIDS Bizottság nélkül eltöltött öthónapos szünet után. Az óvszerpiacon mindez még nem mutatkozott: Magyarországon stabilan, drámai ingadozások nélkül évről-évre 1-2 százalékkal nő a kereslet, tudtuk meg a Durex munkatársától.

Szexpartnerkeresőket spammeltünk

Ismerkedési és védekezési szokásokat firtató levelünket valamivel több mint száz regisztrált felhasználónak küldtük el az Eropolis nevű online szexpartnerkeresőn, de érthető módon csak tizenöten adtak felhasználható választ a szemérmetlen újságírói spamre: hat heteroszexuális nő, négy hetero és öt bi- vagy homoszexuális férfi. A válaszadók kis száma és a válaszok ellenőrizhetetlensége miatt kis felmérésünk messze nem reprezentatív, és azt is figyelembe kell venni, hogy feltehetően azok válaszoltak a kérdésekre, akik kevésbé érezték találva magukat.

Egy gang-bang69 néven keresgélő hölgy szerint semmi alapja nincs annak az állításnak, hogy a netnek köze lenne a HIV terjedéséhez: "Baromság, az itt hirdetők 80 százaléka csak a gép mögött ül, és masztizik" - írta a huszonéves, középiskolai végzettségű nő, aki egyébként saját bevallása szerint sokakkal szeretkezett netes ismerősei közül, de minden esetben gumióvszerrel védekeztek. Spank4you, egy heteró programtervező szerint inkább "a gombamódra elszaporodott szórakozóhelyek az okozói a jelenségnek, a felpörgött, bepiált, össze-vissza kefélő buliőrültek" - írta.

"Nem kell üres köröket futni"

Mások szerint a szexchatek, erotikus partnerkeresők is felelősek lehetnek a kór terjedéséért, de csak részben: "A mai idők emberének nincs ideje ismerkedni, barátkozni, gyorsan megtörténik a dolog. Azt hiszem a morállal is baj van, a fiatalok körében is sokan sportot űznek a szexből" - írja többek közt egy 41 éves humánerőforrás-manager nő. Egy ötven körül járó, partnerkereső hölgy pedig úgy látja: "Lehet alapja, de inkább a homoszexuális férfiak között, ők sajnos váltogatják a partnereiket. Nyilván hetero- és biszexuálisok között is előfordul, főleg a csoportos szex kedvelőinél." Az online szexpartnerkeresés pszichológiájáról a felsőfokú végzettségű hölgy így vall: "Egy ilyen oldal arra jó, hogyha valakinek a szexuális kultúrája nem átlagos, akkor itt nyíltan beszélhet róla. Például valakivel megismerkedik az ember buliban vagy bárhol, (...) nem kezdheti az ismerkedést a szextémával. (...) Itt viszont beszélgethet róla már a kezdetekben, nem kell üres köröket futni." Justinee szerint aki könnyen kapható itt a neten, az a mindennapokban is az, és ez fordítva is igaz, "ehhez nem kell net."

Mások viszont egyetértenek Balogh Attilával, és az online ismerkedési kultúra térnyerését teszik felelőssé a bajért. "Határozott véleményem, hogy a betegségek terjedéséhez a chatek nagy részben hozzájárulnak. Mintha a szex teljesen természetesen szabaddá vált volna, nincs lelkiismeret-furdalás, a megcsalás nem bűn" - írja egy 39 éves, középfokú végzettségű, heteroszexuális nő. Az öt éve rendszeresen chatelő nő azt írja: "még nem találkoztam olyannal, akit érdekelt volna az AIDS-teszt, úgy látom, megbíznak egymásban, ha azt mondják, nem betegek, elhiszik. Azért fura ez, mert jórészt művelt emberek, számítógéppel dolgoznak, nagy százalékuk családos, felvilágosult, tisztában van a veszélyekkel." Egy harmincéves, diplomás nő éppen azt írja az internet felelősségét felvető kérdésünkre: "Igen, sajnos, és én sem vagyok ártatlan ebben, bár erősen megválogatom a partnereimet."

Óvszerkultúra

A tizennégy válaszadó közül (akik nemcsak virtuális szexért jöttek) hárman állították határozottan, hogy mindig használnak óvszert. A legtöbben azt a védekezési módszert választják, hogy "nem fekszenek le fűvel-fával", igyekeznek kiismerni partnerüket, illetve igyekeznek olyat választani, akik "nem váltogatják gyakran a partnerüket". Többen írták, hogy csak alkalmi partnereknél használnak kondomot, és volt olyan férfi, aki négy, interneten megismert szexuális partnere egyikével sem használt óvszert, mert mindegyik komoly kapcsolatnak indult. "Megbíztam a partnerekben, orális szexhez nem használok soha óvszert, célja csak a fogamzásgátlás. Lehet, hogy túl nagy kockázatot vállalok, magam is elgondolkoztam már ezen" - írja egy harmincéves nő, aki eddig három interneten megismert partnerrel létesített szexuális kapcsolatot.

A tizennégy felhasználó közül egyetlen hölgy állította, hogy rendszeresen szűri magát, ő egyébként az esetek 80 százalékában használ gumit. Egy 18 éves, homoszexuális fiú, akinek saját bevallása szerint 14 és fél éves korától 15-20 szexuális partnere volt, a következőket írta az AIDS-szűrésről: "Mivel nagyon félek az AIDS-től, nem voltam még kivizsgáláson, mert ha esetleg fény derülne arra, hogy beteg vagyok, akkor nem kívánnám folytatni az életemet. Viszont ameddig nem tudok róla, addig valamilyen szinten nyugodt vagyok." Neki is az a szokása, hogy futó kalandoknál ragaszkodik az óvszerhasználathoz, hosszú kapcsolatban azonban inkább a kölcsönös bizalom híve.

A net csak egy ismerkedési lehetőség a sok közül

A szakértők nem szívesen vállalkoztak az online szexpartnerkeresők és a HIV-robbanás összefüggésének véleményezésére. Egy pszichológus munkacsoport egyik tagja azért nem tudott segíteni, mert mint mondta, az internetes viselkedést vizsgáló kutatásuk nem terjedt ki az online társkeresőkre.

Egy másik szakember ugyanakkor nem értett egyet azzal, hogy a járvány magyarországi terjedéséért az internetes ismerkedéskultúra a felelős: Horgász Csaba szerint egy eleve promiszkuis beállítottságú ember amúgy is ki van téve a veszélynek, neki az internet csak egy újabb ismerkedési lehetőség. Hozzátette, bár kezelt már neten ismerkedő, partnereit sokszor váltogató embert, ebből az esetből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

Nem tudunk még átfogó magyar felmérésről, amely kifejezetten az interneten tapasztalható szexuális attitűdöket vizsgálja. Ezért jobb híján belinkelünk egy nem hivatalos, nemzetközi felmérést, amelyet 2000 októbere óta több mint 64 ezren töltöttek ki. Eredményeiből nemcsak az derül ki, hogy a válaszadók negyede szívesen kipróbálná az édeshármast, és 39 százalékuk maszturbált már online, hanem az is, hogy 36 százalékukat nyitottabbá tették a netes szexuális tartalmak, és 27 százalékuk szerint a könnyen hozzáférhető pornó egyenesen perverzióra bátorít.

Hivatalos statisztika a HIV-fertőzöttekről - Számok, okok és földrajz

Az Országos Epidemiológiai Központ - az Index korábbi cikkére is reagálva - nyilvánosságra hozta a HIV-fertőzéssel kapcsolatos statisztikáit 2005 első negyedévég bezárólag. Eszerint 2003-ban 53 férfit és 10 nőt szűrtek ki, 2004-ben 62 férfinél, 12 nőnél és 1 anonim jelentkezőnél állapítottak meg HIV-fertőzöttséget, 2005. március 31.-ig pedig 22 férfit, 4 nőt és 3 anonim beteget szűrtek ki, tehát összesen 29 embert. Ez 45 százalékos emelkedést jelent a negyedévenként átlagosan regisztrált fertőzöttek számához képest. A magyar egészségügyi hatóságok 1985 óta összesen 1208 HIV-fertőzöttről tudnak.

Érdekes az egyes, úgynevezett rizikócsoportok változó érintettsége is. Az OEK adatiból kiderül:
2003-ban 34 homo- és biszexuális fertőzöttet regisztráltak, 2004-ben 45-öt, 2005 első negyedévében 10-et.
Heteroszexuális fertőzött 2003-ban 18 volt, 2004-ben 13, 2005 első negyedévében 5 heteró beteget szűrtek ki.
Véradással megfertőzött beteget utoljára az 1985-1999 közötti időszakban regisztráltak.
Intravénás drogot használó HIV-fertőzötteket elvétve szűrnek ki: 2003-ban 1, 2004-ben 2 ilyen eset volt, 2005 első negyedévében még nem regisztráltak ilyet.
Az 1985-1999 közötti időszak óta először regisztráltak 2005-ben olyan HIV-beteget Magyarországon, aki örökölte a fertőzést.
Az előző évekhez képest főként az ismeretlen okból kialakult HIV-fertőzések száma növekedett, innen adódhat tehát a 2005-ös statisztikai ugrás. 2003-ban egész évben 10, 2004-ben 14 ilyen fertőzöttet szűrtek ki, míg 2005. március 31.-ig szintén 10 ilyen eset fordult elő.
Az anonim szűréseken jelentkező fertőzötteknél szintén nem tudható, hogy milyen körülmények között került a szervezetbe a vírus: az anonim vizsgálatokon 2003-ban 0, 2004-ben 1, 2005 első negyedévében 3 fertőzöttet szűrtek ki az epidemiológiai központ adatai szerint.

A regisztrált fertőzöttek több mint fele, 612 ember Budapesten él. Kilencven fertőzött Pest megyében lakik, hatvanan Fejér megyében, harmincketten Hajdú-Biharban élnek. A legkevésbé érintett megye Nógrád, Zala és Tolna 5-5, illetve 4 fertőzöttel, derült ki az OEK statisztikáiból.

A Hepatitis nagyobb gond

Az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal egyik illetékese meg tudta indokolni, miért nem nyilatkoznak a szakértők. Dr. Taszári Ilona, a kommunikációs főosztály vezetője szerint az első negyedévi adatok alapján senki nem állíthatja, hogy valóban robbanásszerű lenne a fertőzöttek számának emelkedése, így senki sem keresi a magyarázatot, de ha év végére bebizonyosodik, hogy mégis, akkor a szakemberek nyilván hozzálátnak az okok kutatásához. Taszári szerint a most rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy ugyanazok az okok jönnek szóba, mint tavaly, tavalyelőtt vagy azelőtt: azaz a szabad utazás és migráció, a szabadosabb nemi élet és az intravénás kábítószer-fogyasztás terjedése.

A főosztály-vezető szerint a kiugrónak tűnő HIV-statisztikák ellenére is nagyobb problémát jelent Magyarországon a hepatitis terjedése. Az AIDS-szel kapcsolatban a névtelen szűrésből adódó nehézségeket emelte ki: az anonim vizsgálatokon kiszűrt egyéneknél ugyanis a fertőzött saját felelőssége, hogy aláveti-e magát valamiféle kezelésnek, illetve, hogy megteszi az állapotának megfelelő óvintézkedéseket.

Kétélű magyar virtus

Egy 1998-2001-ben végzett UNICEF-felmérés szerint a magyar tinik különösen korán kezdik a szexet: a fiúk 47, a lányok 34 százaléka állította, hogy már 15 éves kora előtt túl volt az első együttléten. A 19 vizsgált ország közül egyedül Gabonban produkáltak hasonló adatokat a fiúk, míg a 15 év alatti magyar lányok merészségével e felmérés szerint csak az amerikaiaké vetekedhet: az USA-ban a bakfisoknak és a fiúknak egyaránt 38 százaléka állította, hogy 15 éves kora előtt élte meg első szexuális kapcsolatát.

A politikai változásokkal párhuzamosan tehát másféle változások is elkezdődtek a '90-es évek elején, és ezek eredményeként a szexualitás jelentősége megnőtt, életünknek fontos része lett, ami kihívás a közegészségügyi hatóságoknak is, összegzett Horváth Attila Dr. Horváth Attila, bőr- és nemigyógyász, egyetemi tanár nemrégiben a Mindentudás Egyetemén tartott előadásában.

Köszönöm ezúton is az eropolisosok közreműködését!

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.