Autós üldözés és lövöldözés Hajdúböszörményben

2003.03.18. 14:00
Bolti betörőket üldöztek a hajdúböszörményi rendőrök, az autósüldözés végül karambollal végződött és a menekülő bűnözőkre még egy lövést is leadtak. A két gyanúsított egyikét elfogták, a másik betörő viszont elmenekült.
Autóval üldöztek, meglőttek, majd elfogtak a rendőrök egy bolti betörőt kedd hajnalban Hajdúböszörmény külterületén - tájékoztatta az MTI-t reggel Gyulai József rendőr főhadnagy. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: éjszaka 1 óra után érkezett a bejelentés a hajdúböszörményi rendőrkapitányságra arról, hogy ismeretlenek betörtek egy vegyesboltba.

A betörésről a bolt fölött lakó tulajdonos tájékoztatta a rendőröket, aki elmondta, hogy a tolvajok fehér Ladával érkeztek a helyszínre - tette hozzá. A boltnál a járőrök meglátták a Ladát, de annak két utasa is felfedezte a rendőröket, s megpróbált elmenekülni a helyszínről. Ekkor kezdődött a filmbe illő autós üldözés Hajdúböszörmény utcáin: a rendőrök megelőzték a Ladát, s többször is megkísérelték leszorítani az útról.

Gyulai József tájékoztatása szerint a rendőrautó és a Lada végül a 35-ös számú főút városon kívüli szakaszán összeütközött, s az út közepén megállt. A vezető és utasa kiugrott a Ladából, s futásnak eredt. A rendőrök ekkor az egyik menekülőre rálőttek, aki a combján könnyebben megsérült - mondta a sajtóreferens.

A meglőtt férfit elfogták, a másik személy elmenekült. Gyulai József elmondta azt is, hogy a rendőrség kedden reggel megkezdte a fegyverhasználat jogszerűségének vizsgálatát. Az autó csomagtartójából és utasteréből nagy mennyiségű, a betörésből származó ital, cigaretta és kávé került elő. Ezeket a rendőrség lefoglalta. A HavariaPress úgy tudja, hogy a rendőrség kezdeményezni fogja a férfi előzetes letartóztatását is, mivel a lopás mellett közúti veszélyeztetés miatt is felelnie kell. A fegyverhasználatról a szakértők három napon belül hoznak határozatot. A tolvaj tettestársát továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.