Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Kiürítés az V. kerületben

2005.09.17. 18:04
Világháborús bombát találtak szombaton délután az V. kerületben. A Bástya utca - Fejér György utca környékét lezárták, a lakókat elküldték.
Világháborús gránátot találtak szombaton az V. kerületben, kábelfektetési munkálatok közben. Az Index információi szerint a Bástya utca - Fejér György utca sarkánál található óvoda környékén a rendőrség és a katasztrófavédelem kiürítette a lakóépületeket.

A lakók a délután folyamán felfigyeltek a gyülekező rendőrökre, akik a lakások bejárását és az emberek figyelmeztetését öt óra körül kezdték meg. Az idős lakókat a mentők vitték le a lakásokból. Az egyik lakó lapunknak elmondta, hogy a tűzoltók csak azzal tudták bíztatni: minél gyorsabban elmegy mindenki a veszélyeztetett házakból, annál gyorsabban végeznek.

Az érintett tíz épületből mintegy háromszáz embert kellett elküldeni, mondta Kormos Endre, a Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-nek. Elmondása szerint a két, 25, illetve 45 kilogrammos robbanószerkezetet a helyszínre érkezett tűzszerészek vizsgálják.