Judit
-2 °C
8 °C

Rendőrökből szerveződött bűnbanda Oroszországban

2003.06.23. 16:11
Az orosz biztonsági szolgálatok különleges egységehétfőn elfogta egy moszkvai rendőri bűnbanda két tagját, akik a gyanú szerint fegyver- és kábítószer-kereskedelemmel foglalkoztak, illetve zsaroltak, védelmi pénzt szedtek, de lehet, hogy gyilkoltak is megrendelésre.
A szervezett bűnöző csoport leleplezését Borisz Grizlov orosz belügyminiszter jelentette be. A gyanú szerint a vezető és beosztott állományú rendőrök hamis bizonyítékokat fabrikáltak, majd ezek alapján őrizetbe vettek és megzsaroltak embereket.

A rendőrség, az orosz Szövetségi Biztonsági szolgálat (FSZB) és az ügyészség több hónapos közös nyomozása során feltárt ügy résztvevői más bűncselekményekkel, bérgyilkosságokkal, rablásokkal, védelmi pénzek kizsarolásával is gyanúsíthatóak. Eddig hat személyt vettek őrizetbe a legalább 30 főből álló bandából.

A belügyminiszter hétfő délelőtti első bejelentése után egy rendőrezredest és az illegális fegyverkereskedelem elleni csoport egyik tagját fogták el, akik egy moszkvai lakásban barikádozták el magukat. Az FSZB kommandósai berobbantották a lakás páncélozott ajtaját, hogy őrizetbe vehessék a gyanúsítottakat.

Valerij Gribkin, a moszkvai rendőrség társadalmi kapcsolatokért felelős vezetője úgy nyilatkozott, hogy egy több fegyveres állami szerv munkatársaiból álló bandáról van szó, és egyáltalán nem biztos, hogy a rendőrök vitték a főszerepet.

Trükk

A gyanú szerint legalább 100 esetben fordult elő, hogy fegyvert vagy kábítószert rejtettek el házkutatások során, majd a gyanúba kevert emberektől nagy összegeket zsaroltak ki az eljárás megszüntetése fejében.

Többször előfordult az is, hogy börtönbe kerültek olyanok, akik nem tudtak, vagy nem voltak hajlandóak fizetni. A belügyminisztérium feltételezése szerint a bűnbanda szoros kapcsolatokat tartott fenn alvilági csoportokkal, amelyek segítettek a célszemélyek kiválasztásában. Erős a gyanú, hogy a rendőrök védelmi pénzeket zsaroltak ki kaszinóktól, üzletektől, éttermektől és üzletemberektől is, amely célra egy magán őrző-védő céget is létrehoztak.

Mosoda nagyban

A törvénytelenül szerzett pénzt a banda tagjai legális üzleti vállalkozásokon és egy erre a célra létrehozott alapítványon keresztül mosták tisztára. A mintegy 50 házkutatás során egy illegális műhelyt is felfedeztek a hatóságok, ahol gázpisztolyokat éles lőfegyverré alakítottak át.

Jelenleg azt is vizsgálják, hogy a szervezett bűnöző csoportnak köze van-e bérgyilkosságokhoz és rablótámadásokhoz is.