Vilma
-7 °C
4 °C

Lezuhant egy teherszállító repülő az Egyesült Államokban

2006.04.03. 16:40
Lezuhant egy teherszállító repülőgép 17 emberrel a fedélzetén Dover légi bázisának közelében. A személyzet túlélte a zuhanást, többeket azonban súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Az egyesült államokbeli Dover légi bázisának közelében zuhant le egy C-5 típusú teherszállító repülő. A gépen 17-en utaztak, jelentette az AP.

A szerencsétlenség helyi idő szerint hétfőn reggel, röviddel 7 óra előtt történt, tájékoztatott Allen Metheny, a külügyminisztérium polgári biztonsági részlegének helyettes igazgatója. A becsapódáskor a gép törzséről levált a pilótafülke, és leszakadtak a szárnyai is. A C-5 típusú teherszállító a hadsereg flottájának legnagyobb repülője.

A balesetet mindenki túlélte, többen súlyos sérüléseket szenvedtek. A sebesültek számáról és állapotáról egyelőre nem érkezett jelentés. A helyi kórházba 10 beteget szállítottak a baleset helyszínéről, köztük olyanokat is, akiket elég volt járó beteg ellátásban részesíteni, mondta Pam Marecki szóvivő.

Szemtanúk beszámolója szerint a repülőn rögtön felszállás után problémákat észleltek, ezért azonnal visszafordultak, a landolás azonban nem sikerült. A hatóságok vizsgálatot indítanak, hogy meghatározzák a baleset pontos okát.

A C-5 Galaxy a világ egyik legnagyobb gépe. Az amerikai hadsereg először 1973-ban vásárolt ilyet a Lockheedtől. A konstrukció azóta számos fejlesztésen ment keresztül: ma már alkalmas leszállás nélkül 2500 mérföld (4022 kilométer) megtételére, valamint a légi tankolásra is. A repülő viszonylag rövid kifutópályán és nem kizárólag betonon képes a le- és felszállásra. Kialakításánál azt is figyelembe vették, hogy gyorsan lehessen rakodni.