Natália
-3 °C
8 °C

Szívelégtelenség miatt halhatott meg Csaba Tévé főszerkesztője

2004.12.29. 10:23
Kedden délelőtt holtan találták Békéscsabán a Csaba Televízió 59 éves főszerkesztőjét. A Békés megyében közismert közszereplő, újságíró halálának okát és pontos körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával kezdte kivizsgálni, a bűncselekmény lehetőségét egyelőre kizárták.

Feltehetőleg felmondta a szíve a szolgálatot, ezért vesztette életét a békéscsabai Csaba Tévé főszerkesztője - közölte szerdán a HavariaPress. A rendőrségen kedden délelőtt jelentette be egy kerékpáros, hogy a békési megyeszékhely parkerdeje közelében, a Körte soron egy holttestet talált az út menti árokban.

A helyszíni szemlén sikerült azonosítaniuk a rendőröknek a halottat, a Csaba Tévé 59 esztendős főszerkesztőjét. A férfi autója a Gyulai út és a Lencsési lakótelep közötti összekötő út ellenkező oldalán, az út szélén állt, a tévés az autótól nem messze vesztette életét. Az autó bal eleje sérült volt, derült ki a rendőrség szerdán kiadott közleményéből.

Szív- és légzési elégtelenség

A Békés megyében közismert közszereplő, újságíró halálának okát és pontos körülményeit a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság több szakértő bevonásával, államigazgatási eljárás keretében kezdte kivizsgálni. A kedd esti boncolás után alkotott elsődleges orvosi vélemény szerint a közterületen holtan talált újságíró halálát valószínűleg szívelégtelenség okozta - erősítette meg a hírügynökség értesülését Szombati Andrea, a BMRFK sajtóreferense.

Az újságíró halála nagy valószínűséggel természetes megbetegedés, szív- és légzési elégtelenség miatt következett be, idegenkezűség, bántalmazás és így bűncselekmény gyanúja nem merült fel - áll a rendőrségi közleményben. Az is kizárt, hogy a televíziós halálát közlekedési baleset okozta volna.

Több szórakozóhelyen is látták

A megindított államigazgatási eljárásban a rendőrség igyekszik a halálesetet megelőző tizenkét óra történéseit rekonstruálni. Az eddigi információk alapján a tévés főszerkesztőt több békéscsabai szórakozóhelyen is látták halála előtt, a Békéscsabai Rendőrkapitányság munkatársai megkeresik azokat, akik hétfőn este kapcsolatba kerültek vele. A szakértői vizsgálatok közül több még nem fejeződött be, így az is később derül majd ki, hogy az elhunyt a halála előtt mennyi alkoholt fogyasztott, illetve az is, hogy hol és hogyan sérülhetett meg az autója.

A főszerkesztő a Csaba Televízió alapítása óta vett részt a tévé munkáiban. A Csaba Televízió 1991-óta sugározza Békéscsaba és vonzáskörzetében adását, naponta átlag hat órában. Jelenleg több mint hetvenezer háztartásba jut el műsoruk.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.