Miklós
-7 °C
2 °C

Összecserélték a holttesteket a kórházban

2003.11.04. 07:49
Kapcsolódó cikkek (1)
Két halottat összecseréltek a csornai kórházban, így egy hajszálon múlt, hogy végül saját édesanyját temethette el D. Józsefné. A tévedést az elhunyt lánya fedezte fel, amikor a temetés előtt utolsó búcsút akart venni édesanyjától a ravatalozóban.
A Blikk beszámolója szerint a középkorú hölgy ijedten látta, hogy az édesanyja helyén egy idegen fekszik a koporsóban. Első ijedtségéből ocsúdva szólt a temetkezési vállalkozónak. Visszamentek a kórházba és a boncmesterrel együtt elkezdték keresni a halottját.

Eltűntek a ruhái

- Borzasztó percek voltak. Végig kellett néznem az összes holttestet - nyilatkozta D. Józsefné a Kisalföldnek. - Édesanyám az utolsó tepsiben feküdt, anyaszült meztelenül, az álla felkötve, úgy, ahogy meghalt. A ruháit nem találtuk, valaki másra adták rá. Újakat vettem, megvártam, amíg megmosdatják és felöltöztetik.

D. Józsefné a Blikknek azt mondta, azóta is nyugtatókat szed, le szeretné zárni magában a történteket, ezért nem is akar többet beszélni az esetről.

Az igazgató szerint a kórház nem felelős

V. Istvánné szeptemberben került agyvérzéssel a csornai Margit kórházba, ahol október 12-én hunyt el. A kórház igazgatónője, dr. Krizmanich Mária csak utólag értesült az eseményről.

- Átnéztem az esetről készült jegyzőkönyvet - mondta a Blikknek az igazgatónő. - Az intézményben a halottakkal kapcsolatos teendőket három éve a Stáció 2000 Kft. végzi. Ők azonosítják, mosdatják és öltöztetik a holttesteket. A jegyzőkönyv szerint elismerik a felelősséget, egyértelműen megállapítható, hogy a kórház nem hibázott. Sajnálom a történteket, és megértem a hozzátartozók fájdalmát.

A Stáció 2000 Kft.-ben még a temetés napján fegyelmi vizsgálatot rendeltek el, és készek kifizetni a hozzátartozók kárigényét. A cég csornai kirendeltségének vezetője, Hornyák Ferenc nem nyilatkozott.

A halottakat az anyakönyvi kivonat és a lábcédula alapján azonosítják, mielőtt a koporsóba rakják. V. Istvánnéra rossz lábcédula került, valószínűleg a boncmester keverte össze. D. Józsefnének telefonált egy babóti hölgy, aki közölte: az ő nővérét akarták V. Istvánné helyett eltemetni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!