Miklós
-7 °C
4 °C

Felfüggesztették a földhivatal visszaéléssel gyanúsított vezetőjét

2002.06.13. 21:24
Felfüggesztették állásából a Fővárosi Kerületek Földhivatalának vezetőjét az ellene folyó büntetőeljárás jogerős befejezéséig. G. D.-nét azzal gyanúsítja a rendőrség, hogy legalább háromszor átírta a tulajdoni lapokat és azokra valótlan adatokat vezetett fel.
Felfüggesztették állásából csütörtöktől a Fővárosi Kerületek Földhivatalának vezetőjét az ellene indult büntetőeljárás miatt. Gáspár Miklós, a Fővárosi Földhivatal vezetőjének MTI-hez eljuttatott közleménye szerint G. D.-nét a büntetőeljárás befejezéséig függesztette fel állásából. Tájékoztatása szerint a Fővárosi Kerületek Földhivatalának irányításával Varró Istvánné hivatalvezető-helyettest bízta meg.

A rendőrség háromrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítja a Fővárosi Kerületek Földhivatalának vezetőjét, akit szerdán őrizetbe vettek. Németh László ezredes, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SZBEI) gazdaságvédelmi főosztályvezetője elmondta: szerdán házkutatást tartottak a hivatalban, illetve a vezető lakásában. A főosztályvezető tájékoztatása szerint a földhivatalnál a tulajdoni lapok bejegyzését a beérkező hatósági iratok alapján végzik, s ez különböző kötelezettségeket keletkeztet.

Átírta a tulajdoni lapokat

Hozzáfűzte: a gyanú szerint a Fővárosi Kerületek Földhivatalának vezetője több esetben nem vezettette be a kötelezettségeket és jogosítványokat keletkeztető bejegyzéseket, vagy arra vonatkozó hivatalos irat nélkül tette ezt, így a tulajdoni lapra nem valós adatok kerültek.

Németh László megjegyezte: így fordulhatott elő, hogy egy terhelt ingatlan ily módon tehermentessé vált. Az ezredes elmondta azt is: jelenleg három esetről van tudomásuk, de az is lehetséges, hogy több ügy is felszínre kerül a nyomozás során.