Miklós
-7 °C
2 °C

Tíz évet is kaphat a gázoló taxis

2002.10.14. 19:57
Kapcsolódó cikkek (1)
Megtagadta a vallomástételt az a feltehetően ittas taxis, aki a gyanú szerint öt embert halálra gázolt szombat hajnalban Budapesten. A férfit hétfőn előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.
A taxis szombat hajnalban Budapesten, a X. kerületi Jászberényi úton egy Mercedesszel kőfalnak ütközött, előzőleg átgázolt egy buszmegállón. A balesetben négy ukrán férfi a helyszínen meghalt, egy társuk a korházban vesztette életét. Négy középkorú férfi súlyos sérüléseket szenvedett.

Másodpercnyi figyelmetlenség

A Mercedes eddig tisztázatlan körülmények között felhajtott a buszmegálló járdaszigetére, kidöntötte a buszmegálló tábláját, valamint a védőkorlátot, majd egy betonfalnak csapódott. A jelenlegi adatok szerint a taxi vezetőjének néhány másodpercnyi figyelmetlensége okozta a balesetet - A BRFK Közlekedésrendészeti Osztályának illetékese, Lovász Győző alezredes. A taxi vezetőjét a helyszínen megszondáztatták, és mivel a szonda elszíneződött, a sofőrt vérvételre, illetve sérülései miatt kórházba szállították.

A rendőrség jelenleg várja a véralkoholszint vizsgálatának eredményét, és szakértők bevonásával vizsgálja, hogy pontosan mi okozhatta a sofőr figyelmetlenségét. A Pesti Központi Kerületi Bíróság döntése szerint a férfi előzetes letartóztatásban várja ennek a vizsgálat befejezését. Az RTL Klub hétfő esti Híradója szerint az elsodleges szakértői vizsgálatok megállapították, hogy a férfi vérében nyolc ezrelék felett volt az alkohol szintje. A híradóban elhangzott az is, hogy a gyanúsított ügyvédei tudomásul vették a bíróság döntését, de fenntartják annak lehetőségét, hogy valaki védencük kocsija elé lépett, aki ezért elrántotta a kormányt.

Tíz évet is kaphat

Akár tíz éves börtönbüntetést is kaphat a taxis, ha bebizonyosodik, hogy ittasan ült a volán mögé. A halálos közúti baleset okozásával gyanúsított férfi, ügyvédje jelenlétében vasárnap megtagadta a vallomástételt. A BRFK hétfőn kezdeményezte a taxis előzetes letartóztatását - mondta az Indexnek a BRFK sajtóügyeletese. A gyanúsítottat jelenleg kórházi ágyához bilincselve őrzik a rendőrök. A férfi sérülései nem súlyosak, ezért várhatóan kedden elhagyhatja a kórházat.

A rendőrség szemtanúkat keres

A féri korábbi állítása, mely szerint nem ő vezette az autóját, meglehetősen ingatag lábakon áll, ugyanis a rendőrök nem találtak olyan személyt, aki a taxison kívül vezethette volna a Mercedest. A szemtanúk között sem akadt olyan, aki látott volna mást is kiszállni az autóból.

A Népszabadság közlése szerint a BRFK olyan szemtanúk jelentkezését várja, akiket még nem hallgattak meg a baleset óta. Különösen annak a fehér Wartburg vezetőjének a jelentkezését várják, ami a tragédiát követő percekben megállt a helyszínen, de a mentők megérkezését már nem várta meg.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.