Natália
-3 °C
8 °C

Katolikus fiúiskola diákjával feküdt le egy tanárnő

2005.08.04. 11:19
Több diákjával is szexuális kapcsolatot létesített egy amerikai fiúgimnázium angoltanárnője. A nőt emiatt még júniusban elbocsátották, és augusztus elején rendőrségi eljárás is indult ellene. A tanárnő jelenleg szabadlábon védekezik, azonban este tíztől reggel hatig nem hagyhatja el otthonát.

Újabb amerikai tanárnő ellen indul eljárás, miután kiderült, hogy a 42 éves Sandra Geisel többször is közösült egyik 16 éves diákjával, írja a Smoking Gun.

A tanárnőt - aki egy befolyásos bankár felesége - még júniusban elbocsátották a Christian Brothers Academy (CBA) fiúgimnázium angoltanítói állásából. A New York-i pedagógust ezen a héten tartóztatták le a rendőrök nemi erőszak és gyermek veszélyeztetése gyanújával.

"Jó tanár"


Sandra Geisel

Az ügyben érintett tinédzser részletesen beszámolt a rendőröknek a történtekről, mint elmondta, a szexuális aktusok a tanárnő otthonában és az iskola futballpályájának sajtószobájában történtek. A fiú vallomásában "jó tanárként" írta le Sandra Geiselt, aki sokszor életvezetési tanácsokat is adott tanítványainak.

A fiú szerint a tanárnő korábban már más diákokkal is keveredett hasonló kalandokba, egyszer például egy kirándulásról visszatérőben a busz hátsó ülésén kézzel elégített ki két fiút. Mint mondta, saját magán kívül még két diákról tud, akikkel közösült is a tanárnő.

Nem alkalmazott erőszakot

A "koronatanú" első zaklatása egy házibuliban történt, amit a tanárnő a saját házában rendezett. A meglehetősen ittas nő először a garázsban támadta le "áldozatát", majd miután az elment a buliból, felhívta telefonon, és kérte hogy térjen vissza. Az aktus végül a dolgozószobában történt meg, és bár a nő nem alkalmazott erőszakot, a diák saját bevallása szerint nem élvezte az együttlétet.

Később többször is találkoztak, és volt hogy a fiú kezdeményezte az együttlétet, ekkor már mindkét fél megelégedésére. A sportpálya sajtószobájában is így találkoztak, a helyiség egyik asztalán elégítték ki egymást.

Szabadlábon védekezhet

A rendőrök kihallgatták a srác egyik társát is, aki fültanúja volt a sajtószobában folyó dolgoknak. Vallomásában megerősítette, hogy valószínűleg szexuális aktus helyszíne volt a szoba, mivel erre egyértelműen utaló hangok hallatszottak ki onnan. Ezt támasztotta alá a szobából mosolyogva távozó diák dicsekvő mondata is: "épp most dugtam meg a tanárnőt".

A tanárnő jelenleg szabadlábon védekezik húszezer dolláros óvadék ellenében, azonban este tíztől reggel hatig nem hagyhatja el otthonát, és a bíróság utasította, hogy tartsa magát távol 16 éves szexpartnerétől.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.