Stricijeikért tüntettek a hamburgi prostik

2006.06.15. 11:51
Mintegy hatvan prostituált tüntetett a hamburgi bíróság épülete előtt. A lányok azt követelték, hogy engedjék ki futtatóikat, akiket emberkereskedelemmel és brutális bántalmazással is vádolnak.

Neccharisnyában, miniszoknyában, mélyen dekoltált ruhákban és bőrcsizmában vonult fel mintegy hatvan prostituált a hamburgi városi bíróság épülete elé.

A lányok transzparenseket is a magasba emeletek, amelyekre azt írták: „ a vágy és a szerelem szabad, nincs szükség hozzá a bíróságra”, illetve „engedjétek ki a pasijainkat”.

A "pasik" valójában a Marek-banda tagjai. A negyvenhat éves Carsten Mareket és kilenc társát azzal vádolják, hogy 196 nőt kényszerítettek prostitúcióra. A csoport ellen az ügyészség emberkeresekedelem, szexuális kizsákmányolás és kitartás miatt folytat eljárást.

A vád szerint a lányoknak hetente hat napot kellett dolgozniuk bordélyokban vagy az utcán. A lányok nem nézhettek mások szemébe, csak akkor szólalhattak meg, ha engedélyt kaptak a futtatóiktól.

Az ügyben két esetben a lányok brutális bántalmazását is felróják a vádlottaknak. Előfordult, hogy az egyik strici a többi lány előtt hajánál fogva húzta a földön és rugdosta az egyik prostituáltat.

A csoport több millió eurót kereshetett illegális üzletekkel. A banda főnöke a bíró azon kérdésre, hogy mi a foglalkozása, azt válaszolta: bádogos vagyok.