Judit
3 °C
6 °C

Huszonötezer euróért lövöldöztek a Józsefvárosban

2003.07.11. 11:31
Úgy tudni, az őrizetbe vett 29 éves budapesti és 28 éves esztergomi férfi társaival együtt korábban is bántalmazta és zsarolta a 29 éves török kereskedőt.

A férfitól a fenyegetői mintegy 25,000 eurónyi készpénzt próbáltak kizsarolni. A gyanúsítottakkal szemben a további eljárást a BRFK életvédelmi nyomozói folytatják le.

A rendőrök már kezdeményezték a három férfi előzetes letartóztatását is.

Továbbra is keresik a Kőbányai úti zsarolókat

Továbbra is keresi a rendőrség azt a két férfit, akik a gyanú szerint két társukkal megzsaroltak egy török kereskedőt a Józsefvárosi Piacon.

A kereskedő a szerda déli tűzpárbajban szerzett sérüléseibe kevéssel utóbb belehalt. A rendőrök két sebesült zsarolót még szerdán őrizetbe vettek.

Egyikük életveszélyes mellkasi sérülésekkel a helyszínen, másikuk lábsérüléssel, Alsónémediben került rendőrkézre. Szökésben lévő társaik után azonban még jelenleg is folyik a nyomozás.

A két elfogott férfit és a lelőtt kereskedőt az áldozat 38 éves bátyja sebesítette meg, a nyomozók ezért őt is őrizetbe vették, több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt.