Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Elutasították egy móri áldozat hozzátartozóinak kártérítési keresetét

MTI
2004.05.24. 18:02
A Fővárosi Bíróság első fokon elutasította a móri bankrablásban meghalt egyik áldozat szüleinek kártérítési keresetét az Erste Bank Rt.-vel szemben; a szülők fellebbeznek a döntés ellen. "A bíróság megállapítása szerint nem róható fel a banknak az, hogy ott meghaltak az áldozatok" - mondta Magyar György, a felperesek ügyvédje. Hozzátette: a bíróság elutasító döntésében arra hivatkozott, hogy nem tudja megállapítani a konkrét mulasztást, mert arra nincsenek jogszabályok, hogy a bankoknak milyen biztonsági feltételeket kell teljesíteniük. Csak ajánlások vannak, amelyekből a pénzintézetek választják ki a számukra megfelelőt - mondta.

A polgári perben a szülők elvesztett gyermekük, Kiss Tibor után öt millió forintos nem vagyoni kártérítést és 50 ezer forint havi járadékot követeltek a banktól. Molnár szerint "Ez az ügy arra mutatott rá, hogy azért nincs megállapítható mulasztása a banknak, mert nincsenek banki előírások sem". Az ügyvéd elmondta: mindenképpen fellebbeznek, egyrészt mert véleményük szerint "tűrhetetlen, hogy ne szabályozzanak egy ilyen kérdést", másrészt pedig úgy látják, hogy a bankot azért választották az elkövetők, mert tisztában voltak azzal, hogy nincsenek megfelelő biztonsági intézkedések.