Vádat emelt az ügyészség a móri bankrablás ügyében

2004.05.20. 21:25
Összesen kilenc ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a móri mészárlás ügyében. A vádiratot csütörtökön nyújtották be a Fővárosi Bírósághoz, az ügy két fővádlottja Kaiser Ede és Hajdú László, akik nyereségvágyból, több emberen, elkövetett emberölésért, fegyveres rablótámadásért és más bűncselekményekért felelnek majd a Fővárosi Bíróság előtt.
A főügyészség a nyolc emberéletet követelő, két évvel ezelőtti fegyveres rablótámadás, és több más, ahhoz kapcsolódó bűncselekmény ügyében csütörtökön nyújtotta be a vádiratot a Fővárosi Bíróságra. A Főügyészség Kaiser Edét és Hajdú Lászlót nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolja.

Tettestársak

"A főügyészség Kaiser Edét nyereségvágyból, több emberen - társtettesként - elkövetett emberölés bűntettével, valamint négyrendbeli jelentős értékre, részben fegyveresen, bűnszövetségben illetve csoportosan elkövetett rablás bűntettével, lőfegyverrel visszaélés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja" - áll a főügyészség május 20-án kiadott közleményében.

Hajdú Lászlóval szemben "nyereségvágyból, több emberen - részben társtettesként, részben (a móri bűncselekménnyel kapcsolatban) bűnsegédként - elkövetett emberölés bűntette, háromrendbeli jelentős értékre, részben fegyveresen, bűnszövetségben illetve csoportosan elkövetett rablás bűntette, lőfegyverrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények" miatt emelt vádat az ügyészség.

Tehát mint a közleményből is kiderül, csupán bűnsegédi magatartással, a móri mészárlásnál használt fegyverek beszerzésével és eltüntetésével vádolja a Fővárosi Főügyészség az egykor a francia idegenlégióban szolgáló Hajdú Lászlót, akit rendőrség vádemelési javaslatában még nyolc ember meggyilkolásával gyanúsítottak.

"A vádirat azért tartalmaz Hajdú László esetében mást, mint a rendőrség vádemlési javaslata, mert az ügyészség csak utóbbi benyújtása után látta a nyomozás anyagát teljes egészében összeállítva. Ugyanakkor a vádirat nem fátum, a büntetőeljárásnak ezzel nincs vége, a bíróság a tényállást még nem állapította meg" - nyilatkozott a Népszavának Sódor István fővárosi főügyész. Sódor István megerősítette, Hajdú László új minősítése annyit jelent, hogy a vádirat nem tudja megnevezni, ténylegesen ki végzett az Erste Bankban lévő nyolc emberrel.

Az ügyészség Indexhez eljuttatott közleménye szerint összesen kilenc személlyel szemben emeltek vádat.

Hidegvérrel

A móri Erste Bank fiókjában 2002. május 9-én fegyveres rablók agyonlőtték a pénzintézet négy alkalmazottját, biztonsági őrét, két ügyfelet és a velük szerződést kötni akaró biztosítási szakembert. Az áldozatok közül hatan a helyszínen meghaltak. Egy férfi közvetlenül a kórházba szállítást követően hunyt el, egy fiatal nő életétért pedig egy hétig küzdöttek az orvosok.

Az ügyben a rendőrség februárban javasolt vádemelést Kaiser Ede Krisztián és Hajdú László ellen. A nyomozás során mindkét gyanúsított tagadta, hogy részt vett volna a móri bankrablásban. A két gyanúsítottat 2002. július 24-én helyezte előzetes letartóztatásba a Budai Központi Kerületi Bíróság. A férfiakat a móri bankrablás mellett több bűnüggyel, így egy csepeli fegyveres rablással, egy budai bevásárlóközpont pénzváltójának kifosztásával, egy keleti pályaudvari pénzváltó és egy XIII. kerületi pénzszállító kifosztásának kísérletével, valamint egy hegyeshalmi pénzváltó kirablásával is meggyanúsították.

A Fővárosi Bíróság hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy újabb két hónappal, ezúttal július 21-ig hosszabbította meg a bíróság Hajdú László és Kaiser Ede Krisztián előzetes letartóztatását. Kedden pedig a móri bankfiók kirablásában felhasznált fegyverek beszerzésével és eltüntetésével is meggyanúsították Hajdú Lászlót.

Közvetlen bizonyítékok

A rendőrség december 30-án fejezte be a nyomozást, a nyomozók szerint közvetlen és közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy Hajdú László és Kaiser Ede követte el a véres fegyveres rablást. Közvetlen bizonyíték az, hogy négy szemtanú határozottan felismerte Kaiser Edét, mint aki a bűncselekmény elkövetésekor műszaki hibára hivatkozva a bankfiók ajtajában állva elküldte az érkezőket.

Közvetlen bizonyíték a rendőrség szerint, hogy Kaiser Ede a móri bűncselekmény előtt azt mondta, súlyos anyagi helyzete "hamarosan megoldódik, csak ahhoz valakinek meg kell halnia". A férfi a bűncselekmény után jelentős költekezésbe kezdett, a foglakozás nélküli Hajdú László bankszámlájára is jelentős összegek érkeztek. A rendőrségnek bizonyítéka van arra is, hogy Kaiser Edének két éles lőfegyvere volt, ebből egy előkerült, amit egy társának adott át megőrzésre, nem sokkal elfogása előtt.

A rendőrség szerint közvetlen bizonyíték továbbá, hogy a korábbi bűncselekményekben velük együtt dolgozó gyanúsított-társak azt vallották, Kaiser Ede többször ajánlotta a móri bankfiók kirablását, amelyben Hajdú László lenne a társuk. Ez utóbbi ellen bizonyítékként szólnak azok a zárkalehallgatási felvételek, amiket Hajdú cellájában rögzítettek a nyomozók. A rendőrség tájékoztatása szerint az ügy nyomozása során 76 körözött személyt fogtak el, közülük ötöt emberöléssel, tizenkilencet pedig fegyveres rablással gyanúsítottak. Összesen 28 ezer oldal irat és 7500 órányi lehallgatási anyag keletkezett és több mint háromszázszor rendelték el titkos adatok beszerzését.