Natália
-3 °C
8 °C

Sebességtúllépés okozhatta a török vasúti katasztrófát

MTI
2004.07.24. 11:35
Vádat emeltek szombaton a két mozdonyvezető és a vonatparancsnok ellen a 37 halálos áldozatot követelő törökországi vasúti szerencsétlenséggel összefüggésben. Az Anadolu török hírügynökség nem közölte, hogy mivel vádolják a vonatvezetőket, az NTV hírtévé azonban úgy tudja, hogy "hanyagságból és figyelmetlenségből elkövetett többszörös emberölés" a vád.

Binali Yildirim török közlekedési miniszter egy pénteki nyilatkozatában sejteni engedte, hogy sebességtúllépés okozta a katasztrófát. Azt mondta, hogy az Isztambulból Ankarába tartó expresszvonat az engedélyezett 80 kilométer/óra helyett 118 kilométer/óra sebességgel haladt, amikor csütörtök este öt kocsija kisiklott Pamukova város közelében. A vádlottak ügyvédje szerint ugyanakkor a vasúti hatóságok 130 kilométeres sebességet engedélyeztek az ominózus szakaszon.

A katasztrófa halálos áldozatainak száma 37-re emelkedett péntek este, miután a hatóságok egy újabb holttestet találtak a roncsok között. A balesetben 81 utas sérült meg.