Vilma
-8 °C
3 °C

Elítélték az elsüllyedt egyiptomi komphajó tulajdonosát

2006.06.06. 21:34

Ötvenhét millió dollár kártérítés megfizetésére ítélte a bíróság a Vörös-tengeren februárban elsüllyedt egyiptomi komphajó tulajdonosát, közölte kedden Gabr Rihan fővádló. A bíróság döntése értelmében Mahmúd Iszmail minden egyes halálos áldozat családjának 52 ezer dollárt, a túlélőknek pedig mintegy 9000 dollárt köteles kifizetni. A katasztrófa áldozatainak száma meghaladta az ezret. A gépkocsinként megítélt kártérítés 12 és 24 ezer dollár között mozog.

Az egyiptomi esz-Szalaam Maritime Transport hajózási társaság Szalaam 98 nevű kompja a Vörös-tenger partján fekvő szaúd-arábiai Dubából indult el február 2-án este. Másnapra virradóra kellett volna megérkeznie a Kairótól 600 kilométerre délkeletre fekvő Szafaga egyiptomi kikötőbe, azonban éjfél és hajnali két óra között, alig 90 kilométerre Dubától, s megközelítőleg ugyanekkora távolságra az egyiptomi Hurghadától, elsüllyedt.

A hatóságok a hajó tulajdonosát tették felelőssé a balesetért. Az ügy kivizsgálására létrehozott parlamenti bizottság megállapította, hogy a komphajó üzemeltetésében számos szabálytalanságot követtek el. Egyebek mellett nem működött a vízszivattyúzó berendezés sem. A vörös-tengeri baleset volt az egyiptomi hajózás történetének legsúlyosabb katasztrófája.